De nem úgy alakul ahogy terveztem

Házat építek

Házat építek

A belsőépítészt érintő pontok listája

2025. december 12. - hazatepitek

 

A belsőépítészt érintő pontok 1.
1. Az utolsó 2 ígérete ugyanarra, de persze nem küldött semmit

A belsőépítészt érintő pontok 2.-15.
2. Kértem hogy haladjunk áprilisban is , de semmi új tervet nem kaptam 
3. Túl korai burkolat rendelés és a tárolás költsége 
4. Nem ellenőrizte se a helyszínen , se tőlem megkérdezve, hogy áll az építkezés és túl hamar jöttek az emberi 
5. Nem megfelelő termékek rendelése, s én fizetem a tévedésüket a cserék miatt 
6. Kísérletezés olyanban amit még sose csinált , dekorfestés ferde falon (+ vizes helyiségben) amire a fény máshogy esik rá mint függőleges vagy vízszintes falra 
7. Nem mondta el a burkolónak, hol legyen a burkolatok illesztése a falon, padlón
8. Nincsenek, nem lesznek szintben a helyiségek a hideg és meleg burkolatok találkozásánál (3 ember hibázott , ő , a burkoló és a kisfőnök)   
9. Nem lett jól kimérve a kád és kavicságy 
10.Nem volt még burkolaterv a kandallóra, így a kandallós csak felépítette amit kellett nem figyelve, hol mennyi cm 
11. Nem rajzolta meg és át a terveket az új lámpáknak megfelelően, én rajzoltam és nyomtatgattam a kartonosoknak 
12. Nem egyeznek az ábrákon és a valóságban a dugaljszámok
13. Nem készített új tervet (már megint)
14. Még pár ígéret 
15. A padlóboxot én választottam ki, majd helyeztem át őket miután a villanyosok szerintem rossz helyre tették őket az útmutatása alapján 

A belsőépítészt érintő pontok 16.-30.
16. A legtöbb lámpát le kellett cserélném amit ajánlatban kaptam 
17. Ajánlata szerint grátisz: garázsszint, teraszok és tárlók tervezése , de ebből semmi nincs meg 
18. Az ajtókkal sem haladt
19. Minden túlvan árazva, a termékek az emberei 
20. Kültéri lámpákra semmi terv és az elektromos tervből is hiányoznak
21. Nem tűnt fel neki, hogy nem lesz jó ha a lépcsőtől 1 méterre máris egy ajtó kezdődik
22. A garázs szintje és a garázs lépcsőház zárt része nem lesz szintben egymással
23. Hibás látványtervek
24. A emeleti kis fürdőszobában a fürdőkád fölé mellé tervezett lámpát, de ott valószínűleg nem is lehetne (áramütés veszélye miatt)
25. Nincs dugalj a kis gardróbban
26.Nem gondolta át, hogy a fal amiben tolóajtó fut arra nem lehet rögzíteni 
27. Apróságok/funkciók nuku: sima törülközőtartó, elektromos helyett
28. Nem ellenőrizte a kartonozást, hogy csak olyan falra került e karton amire ő kért 
29. Küldtem neki sok dolgokkal kapcsolatban drive linkeket, hogy mik tetszenek és válasszon belőlük 3-at, hogy mi illik oda, de nem tette
30. Én tervezgetek helyette, hogy haladjuk


A belsőépítészt érintő pontok 31.-40.

 31. A tetőterasz is kimaradt
32. A fehér falak helyett mást is eltudtam volna képzelni 
33.Az emeleti kis fürdőszobában nem gondolt arra, hogy tárlóhelyet nyerjen
34. A villanyosok munkáját nem ellenőrizte 
35. Garázshelyiségekre semmi terv
36. Pár dolog még
37. Plusz kiadásaim : amik voltak és lesznek 

 

Sorrendben linkkel

 

A belsőépítész és a kivitelezőjének adatai, elérhetőségei 

Belsőépítész pontok: Kosztyu Brigitta

- 'Pár' mondatban ez az egész, az előzmények

- A belsőépítészt érintő pontok listája

1.  1. A kétszer 40 napos eltűnése részletesebben 
2.  2.-15.
3. 16.-30. 
4. 31.-36.


- Belsőépítész ajánlata, elkészült/nem készült el, önhibámon kívüli költségek (ezt neki is elküldtem, az előző finomított és rövidebb változata) 
- Amikor az építész kéri hogy haladjon/küldje
- Bónusz pont (ezt későbbre tartogatom)

Az általa hozott kivitelezői pontok: Holi’s Building

1. pont és listában a többi
2.-15.

 

A belsőépítészt érintő pontok 31.-40.

31. A tetőterasz is kimaradt

A tetőteraszra se tervezett se vizet se áramot, azok is utólag lettek. (Már ha egyáltalán lett áram mert nem vagyok benne biztos) 

A tetőteraszról ábra sincs, hogy létezne. 

Mondjuk csak egy 2.5x10m-es csík, de akkor is, kb. 4 percig tarthatott volna megrajzolni és betenni rá dugaljt és vizet. S akkor nem a vizeseknek vagy az építésznek kell utólag szólnia észrevennie, hogy jó lenne ide áram is meg víz is. 

32. A fehér falak helyett mást is eltudtam volna képzelni 

Amit jeleztem is neki de végül nem lett semmi terv rá. 

Pl. a garázs földszint lépcsőház falára eltudnék képzeli a fehér falokon kívül mást is. 

Meg az emeleti folyosón lévő 3 falra is, meg a mennyezet is lehetett volna nem sima fehér hanem belevinni valamit. 

7 kérdést tettem fel 2025.10.08.-án,  a válasz 2025.11.04 , de aztán a kék válaszomra már nem jött semmi 

screenshot_2025-12-12_102721.png

 

Végül nem jött ez a festő hanem az ő emberi festettek. 

screenshot_2025-12-12_102107.png

1731422226216_copy_1228x1638.jpg

1731422226277_copy_1638x1228.jpg

 33.Az emeleti kis fürdőszobában nem gondolt arra, hogy tárlóhelyet nyerjen 

Az utolsó pillanatban én találtam ki, hogy a körbeépített kád mindkét oldalára kerüljön egy kihúzható keskeny kb. 20cm széles 50 cm magas és mély tárolószekrény. 

Aztán még aznap elmentem és megvettem őket zárás előtt 15 perccel és felvittem a házhoz, hogy reggel tudják folytatni a munkát, ami emiatt állt meg ott fél napra. Persze húzták a szájukat, hogy akkor nem lehet alul végig ledfény. Jaj, mondtam nekik majd csak akkor középen lesz. 

screenshot_2025-12-08_210829.png

screenshot_2025-12-08-21-09-43-97_99c04817c0de5652397fc8b56c3b3817.jpg

34. A villanyosok munkáját nem ellenőrizte 

A mennyezeti kartonozás előtt az emeleti fürdőszobákba én hoztam vezetékeket még és húztam be őket ott egy kis részén, ott ahol több függesztett lámpa volt tervben 2-2-4 darab egymás mellett, de mindhez csak 1-1 vezeték ment, de rájöttem ha felkerül ott a karton és csak 1 lyuk lesz neki vágva akkor azt ott elég macerás lesz utólag sorolni és újabb lyukakat fúrni nekik.

Itt lehet a villanyosok is hibáztak, hogy ezt ők gondolták így, de ezt látva neki szólnia kellett volna, hogy ez így nem lesz jó.

 

35. Garázshelyiségekre semmi terv 

Nincs valós alaprajz. 

Szerintem az építészét vette alapul. 
A lépcső már akkor kész volt amikor először jött. Nem ér el a falig a lépcső vége, hanem  több mint 1 méterrel hamarabb befordul. Ott a falon egy beépített szekrény lesz. Nyilván nem tud beépített szekrény tervet küldeni, ha még a méretek sincsenek meg nála. 

Egyedül ez a villanyos terv készült rá.  Az ajtók is rossz helyen vannak.

screenshot_2025-12-08_214622.png

Mivel nem volt a garázsra, garázsban lévő tárolóhelyiségekre semmi terv, így nekem kellett 1 héten belül gyorsan eldöntenem, hogy a gépészeti helyiségbe milyen burkolat kerüljön a falra és sebtiben kihívni azokat akiket az építész ajánlott, hogy az esztrich-re öntsenek még valami alap cuccot, hogy az ne morzsolódjon, mert jöttek a vizesek szerelni a hmv-t, a víztisztítót, a vízlágyítót stb., meg jöttek a hőszivattyúsok betenni a két beltéri egységet.

Végül elvetettem, hogy szerkezeti, párnafára kerülő burkolat legyen és egyszerűen csak ki lett festve.

A másik két szint alaprajzán kb. 1-1szer kellett változtatnia. Kikerült a kamra, a fürdőben 1 fal átkerült és az emeleten 2 fal átkerült és el lett forgatva az ágy. De az emeletre amúgy sem volt semmi bútor terve, látványterve. 

36. Pár dolog még

- Két mennyezeti lámpánál is nekem jutott eszembe, hogy felettük a meg kell erősíteni a mennyezetet. Az egyik egy drótos lámpa ami derékszögben megtörik, s nyilván ezt egy karton nem bírja el, hanem már huszad annyi erőre is kitörik azonnal. (mint amekkora erő ott a derékszögben feszül)  A másik meg a nappali kb. 100cm-es átmérőjű 4 függesztéken lógó lámpája. Mindkét helyre plusz szarufákat tetettem be, hogy azok tartsák a súlyt/erőt. 

img_20251209_180037.jpg

screenshot_2025-12-09-17-59-56-08_99c04817c0de5652397fc8b56c3b3817.jpg

-A garázs lépcsőház alsó részén lévő mennyezetre sincs semmi terv, hogy esetleg festve lenne vagy más, az ott beton ugye. Az emberei, a festők végeztek 2025.09.22. Ha lett volna ezt is megcsinálhatták volna. Oda drótos lámpát találtam ki, szóval hogy nincs semmi lyuk a mennyezeten vezetéknek a földszintről itt nem gond.

-A kapcsolókat, dugaljakat én választottam ki (csak hogy ezzel sem kellett törődnie, én küldtem neki tetsző dolgokat és döntöttem el végül)

- én találtam ki, hogy minden szinten akarok vizes robotporszívót, ami a vízhálózatra köthető (bár nyilván ilyet egy belsőépítész sem ajánl magától)

- hogy a(z ust) projektor és a középső hangszóró süllyesztve legyen a padló alá, és majd a rajta lévő parketta fel lesz emelve mint egy csapóajtó hátrafelé.

- hogy a bal és jobb első hangszórók az övből forduljanak majd le és így alapban nem láthatóak

 

37.plusz kiadásaim : amik voltak és lesznek 

 Nem teljes lista 

- a sziklafal alsó részét le kell szedetnem, annak akkor lett volna értelme ha lebegő fürdőszoba alsószekrény lett volna (kérdeztem tőle az ott miért lett, sose válaszolt) 

- a dekorfestés kuka, 2 fürdőszoba mennyezetét újra kell csináltatnom, az élvédő a tetőablaknál kilátszik már, mert mállik 

- Amikor felvittem a kádakat és az összes szanitert akkor nem nézte meg megvan e minden (ha megtette volna az alábbi is kiderült volna) és az van amit rendelt, így csak több mint 1 évvel később derült ki, hogy 5 db termékre (1.5m) rossz színt adtam meg és már csak 40% kezelési költségért cserélték volna. (külföldről 930ezerért megrendelve, megjött) , Ígérte rákérdez másnál, hogy oda el lehet passzolni, háromszor kérdeztem rá, de sose reagált.)  Nyilván ha a szervezés, szállítás az ő feladata lett volna amit nem tett meg akkor legalább az ellenőrzést megcsinálhatta volna.

- a duplaárazás a munkáknál és túlárazó cégektől való rendelés (festés, burkolás, dekorfestés, szanitetek, burkolatok)  miatti legalább 5m pluszköltség 

Az (önhibámon kívül) korábbi plusz költségek: 899.317 Ft 

1.

A burkolatok tárolása a túl korai megrendelés miatt:  

 600.000Ft (havi 160.000Ft  2024.04-2024.08+ között) 

"ajánlatban szereplő termékek szállítási ideje a megrendeléstől számítva kb. 4-5 hét. "  

burkolatok megrendelése: 2024.02.23 

hideg burkolatok felhasználása: 2025.05.07 (15 hónappal később) 

melegburkolatok tervezett felhasználása : 2025.11 

2.

- Téves rendelés :

- 37.593 Ft  2db rossz oldalon nyíló wcpapír és kefe tartó modul,  10% kezelési költségért vették vissza 

-  36.878 Ft   1db nem kompatibilis wc nyomólap, 10% kezelési költségért vették vissza

-  36.878 Ft   1db nem a rendelt színű wc nyomólap , 10% kezelési költségért vették vissza

3.

- Rossz méretezés:  

- 187.968 Ft a 3.  wcpapír és kefe tartó modul ami nem került beszerelésre, mert nem fér el a tervezett helyre , de mostmár ez is inkább téves rendelés mert nem ellenőrizte a falak vastagságát, meg nem tudta azt, hogy külső falba nem lehet tenni (építészt meg kellett volna kérdeznie) , a modul mélysége túl nagy volt így két helyen is a wc mögötti falba lett áttervezve, az egyik helyre végül nem fért be a zuhanykabin miatt, a másik helyen meg a falat át kellett alakíttatnom hátrafelé a lépcsőház felé megvastagítani, hogy beférjen. Ami kb. 50-100ezer + költség,   az összeg nem szerepel az összesítésben.

A belsőépítészt érintő pontok 16.-30.

16. A legtöbb lámpát le kellett cserélném amit ajánlatban kaptam 

Ami ajánlatot adott a solinfo (tehát nem is ő dolgozott vele, hanem kiadta nekik) ahová mentünk az egy vicc volt, bár erről valószínűleg nem tehet, az én igényeim voltak nagyok. 

Egyszínű süllyesztett mennyezeti spot 237 nettó eur-ért, miközben már a kezdetektől mondtam, hogy minden lámpa nálam cct lesz (+rgb sok helyen) ami tud meleg és hideg fény között bármit , hát a solinfo által forgalmazott lámpák ilyet nem tudnak. 

Egyesével kellett lámpát keresgélnem ezután,  több hónap volt mire meglett kb. minden , magamtól kellett rájönnöm, hogy olyan lámpák nem léteznek amit akarok, vennem kell egy lámpát ami külsőre tetszik és majd magam teszek bele rendes ledszalagot vagy okosizzót ami tud cct-t és akár RGB-t is . Pár lámpa maradt amit ő ajánlott, de még azok sincsenek megvéve mert nem tart ott a projekt, hogy telepíteni lenne érdemes őket. Lehet még azok is le lesznek cserélve.

17. Ajánlata szerint grátisz: garázsszint, teraszok és tárlók tervezése , de ebből semmi nincs meg 

Egy valami van meg  "elektromos kiállások garázs", 2024.01.15  de abban is rossz az alaprajz. 

Bár a garázsra grátiszt (ingyen) írt (s mint kiderült 1 sorral feljebb a teraszok is) , oda semmilyen terv, ajánlás, milyen burkolat legyen körbe a falon nem készült, bár küldözgetett neki mi tetszik.

Nem volt fixált mennyezeti lámpaterv, semmi látványterv, lámpatípus de már öntötték az esztichet a földszinten, így nem lett átfúrva sehol, hogy ott legyen az áram a lámpának így kb. 2 opció maradt a jövőre nézve sínes vagy drótos lámpa aminél még megoldható nem csúnyán a vezetékezés.

A garázsról nincs is rendes alaprajz terv, ami van az "elektromos kiállások garázs", 2024.01.15 , azon is a lépcső rossz helyen van, a falig ér, de a valóságban nem ér,  így nyilván oda nem is lehet beépített szekrényt tervezni amíg nem készül el a garázs rendes alaprajz terv. (A garázsban kijebb hozattam a falat 80-100cm-el, de ez a tervezését nem értette mert nem volt még semmi terv.) 

18. Az ajtókkal sem haladt

 2024.12.27.-én Az építész kérdezte, hogy az ajtókat ki intézi, s megkérdeztem tőle ezt én is, s hogyha ő akkor egyeztessen az építésszel, de sose tette  . Az ajánlatában benne van egyébként, hogy ő. (csak azt akkor nem olvastam vissza)  

2024.04.26 és 2026.07.17

screenshot_2025-12-07_212732.png

Úgy volt, hogy a használbavételihez (2025.06.07) kellenek majd az ajtók is, hogy be legyenek téve akár valami kamu, aztán már csak a földszinten kellett volna, így kértem, hogy haladjon vele, átküldtem neki a vasalatot amit kaptam az éptésztől aki építi a házat, de semmit nem csinált . Végül szerencsére nem kötöttek bele, hogy nincs sehol ajtó 

A válasz erre, hogy miért nincs még, hogy majd a parkettázás után lehet csak ... 

Ami lehet előnyös ha így van, de semmi terv, ajánlás nem készült az ajtókra, milyen szín, milyen anyag, bármi minta, stb.

Az emeletre a gardrób elé egy dupla tolóajtó kerül, de arra sem készített semmi tervet.

A másik két tolóajtóhoz meg nem lett betéve a vasalat. Így majd lehet kibontani ott a falakat. Ez kb. 3 ember felelőssége. Az övé, hogy nem csinált semmi ajtótervet így nem jutott eszembe ha látom, hogy a vasalatot be kell tenni időben. A festők, hogy ezt itt nem kellene festeni mert látják tolóajtó lesz de nincs bent a vasalat. S az építész aki már építtet pár házat de ő sem szólt. A vasalatot még az esztrich öntése előtt kellett volna betenni, ami tavaly nyáron volt. Most már az osb be van betonozva nem lehet leszedni. Szerelőnyílásokat kell majd rá vágni. Osb + karton. Az új belsőépítész szólt amikor 2.'alkalommal kint volt, hogy itt gond lesz. 

19. Minden túlvan árazva, a termékek az emberei 

De nyilván csak én keresem a filléreket. 

A szaniteres dolgokat mind külföldről is meg lehett volna rendelni legalább 30-40%-al olcsóbban (pl. 1.5 évvel később ugyanazt az 5 terméket 930ezerért rendeltem meg külföldről amit idehaza 1.5m került, ez így 38%-al olcsóbb a 1.5 évvel későbbi árhoz képest, 2025.10. hóban rendeltem)  vagy az alap dolgokat egy sima magyar webáruházból, de minden a cuimpextől jött, nyilván volt visszaosztás is.

A parkettázást már nem az emberi csinálják mert a 212m2 lett volna 4.2m . 

Ennek kb. a feléből lesz megcsinálva , az csinálja aki ott egy hasonló házat megcsinált tavaly, szóval tudja a körülményeket és már volt is kint felmérni.

Na de lehet összeszámolom, hogy mennyi időt voltak kint a kamera alapján. S számolok az alapján egy óradíjat, ha szükség lesz rá. Persze erre az reakció , elfogadtam, aláírtam. Jah mert 4 nappal kezdés előtt adtak árajánlatot. S a használatbavételi miatt ha akartam volna sem tudtam volna mást keresni. 

20. Kültéri lámpákra semmi terv és az elektromos tervből is hiányoznak 

2023.11.29.-én kértem tőle, hogy az elektromos tervbe legyenek kültéri lámpák is, persze nem lettek. 

screenshot_2025-12-08_213443.png

A kültéri lámpákat is én és az építész találtuk ki, hogy hol legyenek, melyik oszlopokon, bár utólag kiderült nem is lehet sok helyen. De erről sem készült semmi terv, a villanyosok így nem is húztak oda vezetéket (talán csak a 4 sarokba) , így utólag kellett a vezetékeket oda húzni (pl. az emeleti hálószoba terasz ajtók mellé), sőt sok helyre már nem is lehetett (esztrich már kiöntve, kartonok fent) úgyhogy a zsaluzia 5 eres vezetékéből lesz leválasztva 1-2 nem használt vezeték, hogy legyen ott a lámpának áram.

 21. Nem tűnt fel neki, hogy nem lesz jó ha a lépcsőtől 1 méterre máris egy ajtó kezdődik 

- a garázsban kijjebb kellett hozatnom az egyik falat 80-100cm-rel,  miután már 15ször jártam ott feltűnt, hogy a lépcső kb. 1 méterre kezdődik az ott lévő ajtótól. Tehát kb. belelépsz az ajtóba, ha megbotlasz lefelé nekiesel fejjel. 

Tapasztalataiból kiindulva szólnia kellett volna, hogy ez így nem jó, balesetveszélyes stb., s nem nekem rájönnöm több hónap után. (De ezt az építész is mondhatta volna, hogy hozzuk kijjebb, eleve tervezhette volna úgy, mert az előtte lévő rész kocsik, tárolás számára úgysem használható. ) 

22. A garázs szintje és a garázs lépcsőház zárt része nem lesz szintben egymással 

- a garázsban az zárt részben is lesz valami padlóburkolat, kint meg pl. epoxi ami pár mm lehet, de amikor az esztrich öntve lett ez az egész rész egy szintbe lett öntve, tehát itt is lesz az ajtó alatt majd szintkülönbség amit valahogy, ügyeskedéssel kell megoldani.

Ha oda is a 14mm-es melegburkolat kerül (az alapterv ez volt) mint ami a házba akkor az esztrichesnek szólni kellett volna (a szervezés benne van az ajánlatban) , hogy az a részt 5-10 mm-el lentebb legyen. 

23. Hibás látványtervek

2024.02.07 kaptam először értelmezhető látványterveket :3 fürdő 

2024.12.19 kaptam legközelebb : a földszintről, nappali, előszoba, étkezőasztal, konyha 

Az emelet, garázs semmi látványterv. 

Az italhűtős szekrény:

Ha felérne a plafonig az üvegajtó ahogyan a látványterven is van akkor nem lehetne kinyitni az ajtajait, mert előtte keresztben van egy mennyezeti gerenda és abba beleakadna. Ezt az új belsőépítész már az első tervei után jelezte nekem.

A vászon:
Nem középre tette, hanem teljesen eltolva az egyik oldalra, így mellette maradt egy ugyanakkor a hely (nem figyelt, vagy nem adta át ezt az információt annak aki csinálta a látványterveket, mert nem ő csinálta, kiadta másnak ), s így meg aztán a kanapé sem lett jó helyre téve.

Emeleti nagy fürdő:
Lebegő alsószekrény. De nem lehet mert nem lehet rögzíteni a falra, mert mögötte tolóajtó van.

Emeleti kis fürdő:
Itt is lebegő alsószekrény van. Itt még akár lehetett is volna, ha megerősítteti a falat abban a szakaszban amikor még meglehetett volna.  Pár szarufára rögzített osb lap (rajta csempe) nyilván nem bírja el.

Az ajtók a látványterveken 109cm szélességűek és 210cm magasak lettek. (Ajtótokok lemaradtak amik normális méretűt csinálnak belőle, nem kérte el az építésztől az erre vonatkozó adatokat,  én kértem el vagy 1 évvel később, amikor arról volt szó, hogy kellenek az ajtók a használatbavételi engedélyhez, de aztán nem lett belőle semmi.) 

 

 24. A emeleti kis fürdőszobában a fürdőkád fölé mellé tervezett lámpát, de ott valószínűleg nem is lehetne (áramütés veszélye miatt)

Amikor kijött az fmv az elektromos rendszer miatt akkor mondott újdonságokat, hogy pl. kádnál, zuhanynál nem lehet ilyen olyan vezeték, lámpa, hát van.  Látványterv. Bár ezt a villanyszerelőnek is lehet tudnia kellett volna. De ő csak behúzta oda a vezetéket ami a tervben volt. 

screenshot_2025-12-08_192744.png

 25. Nincs dugalj a kis gardróbban 

A terveken 4db??? kiállás van bútorvilágításnak, a valóságban csak 2 vezeték van.  De szerencsére ezek a vezetékek mind bírják a 220v-ot szóval az egyiket majd fel lehet használni dugaljnak. 

Lehet egyébként csak elrontotta az ábrát és a 4 vezetékből legalább 1-et dugaljnak szánt. 

26.Nem gondolta át, hogy a fal amiben tolóajtó fut arra nem lehet rögzíteni 

Gondolta, hogy a gipszkarton fal majd megtart egy több mint 2 méteres lebegő fürdőszoba alsó szekrényt . Aztán nyilván nem, így a látványtervekkel ellentétben kellenek majd a bútorra lábak is.  

Ja meg, hogy ott nem lehet falból jövő csaptelep mert mögötte megy a tolóajtó, ami miatt nem fér el és a falat sem lehet megerősíteni, hogy "lebegő" fürdőszoba alsószekrényt megtartsa.

Az építésznek is átküldtem a látványterveket és ő szólt nekem, hogy az úgy nem fog működni, én meg szóltam a belsőépítésznek. 

27. Apróságok/funkciók nuku: sima törülközőtartó, elektromos helyett 

2024.05.16-kor kérdeztem rá, hogy lesz e törülközőszárító radiátor. Nem válaszolt rá sose. 2024.09.24-én forwaroldtam neki újra.

screenshot_2025-12-08_201017.png

De ez megszokott volt, úgy az  emailek harmadára sosem reagált.

Lecseréltem a tartókat szinte tök ugyanolyan elektromos változatra. (Mondjuk Európában akkor még nem árultak ilyet, de Kínában igen)

screenshot_2025-12-08_193815.png

S mivel sima tartót tervezett, ezért utólag kellett nekik behúzni az elektromos vezetékeket 2 helyre is ügyeskedve.

Egyik vezeték még mindig lóg, majd + sarokprofillal kell takarni a garázs földszint lépcsőházban, de hogy szimmetrikus legyen a másik sarokba is kell tenni.

2024.07.02.-án öntötték az esztrichet. 1.5 hónapja lett volna rá, hogy a villanyozási terveken változtasson, de mivel nem válaszolt semmit, csak később jött fel részemről újra a téma.

2024.07.24.-én kérdeztem rá újra

screenshot_2025-12-08_200301.png

2024.09.25.-én kérdeztem rá újra, hogy lesz e és hogy lett e neki behúzva vezeték.

2024.10.08.-án kérdeztem rá újra melyik fajtát javasolja, amire kb. 1 hónappal később 2024.11.05.-én válaszolt. S januárban végre meg is jöttek. Hát ennyi ideig tart egy egyeztetés májusban rákérdezek és januárban megvan a termék.

Az egész kádat befalaztatta volna, amikor volt mindkét oldalán volt kb. 40x100 cm hely. (De utolsó pillanatban szereztem oda kihúzható szekrényeket)  

Lehetett volna akár remote flush érintésmentes lehúzó mindhárom wc-hez, de nem lett mert nem is tudtam róla, hogy létezik. Csak akkor találtam rá amikor a doufreshre is (hogy csak a földszinti wc-be került ilyen, de miért csak oda? a, hogy nem kompatibilis nyomólap lett hozzá rendelve) amikor már burkolták a fürdőket. Az esztrich öntése előtt lehetett volna beszerelni. 

6d620912-460b-4536-a565-0f8178b0fa1e_2023_wc_ir_button_typ10_brushed_with_hand_big_size.jpeg

28. Nem ellenőrizte a kartonozást, hogy csak olyan falra került e karton amire ő kért 

A fürdőben egy olyan falra is karton került amire nem kellett volna (csak osb kellett volna oda). A burkoló meg simán ráburkolt s így 1cm-el kilógott a burkolat. Szerencsére hajlandóak voltak visszabontani. De senki nem ismerte el, hogy hibázott volna. Be kellett jelölnie X-el, hogy melyik falakra kerül vagy nem kerül karton. Aztán nem ellőrizte. Ez a pont közös a kivitelezői 6-os ponttal.

 

img20250526174446.jpg

 

img20250526174506.jpg

 

29. Küldtem neki sok dolgokkal kapcsolatban drive linkeket, hogy mik tetszenek és válasszon belőlük 3-at, hogy mi illik oda, de nem tette 

Termék ajánlásokat pár dolgot leszámítva nem kaptam tőle, így magam kezdtem el a neten keresgélni.

Kilincseket is kértem tőle többször küldjön valamit, vagy tud e olyan gyártót aminek van tolóemelő ajtó kilincse, sima kilincse, tolóajtó kilincse és bejárati ajtó rúdja, hogy az összes fém színe ugyanaz legyen (ugye a rozsdamentes acél színe se ugyanaz ha mástól rendeled) 

Aztán küldtem én neki drive linken vagy 20 féle kilincset hogy szerinte melyik, nem válaszolt. Ugyanez volt a konyhai mosogató csaptelepnél is, mert ajánlást, termékeket nem küldött mit gondolt oda.) 

30. Én tervezgetek helyette, hogy haladjuk  

A konyhai páraelszívó kivezetését is én tervezgettem, hogy akkor kell a hengeres cső átalakító laposra és akkor alul lehet majd elvezetni mert konyhabútor belső terv nincs. A szemetes kukákat , rendezőket is én válogatottam mi lehet a jó, hefele, Blanco, automatikus nyitás stb. , meg hogy a konyhaszigetbe is legyen téve ? Idővel lehet mindent majd szelektíven kell gyűjteni de semmi válasz (ez a 6+4 újraküldött email az első 40 napos eltűnése alatt amikre sose kaptam választ) 

Amikor az építész kéri hogy haladjon/küldje

Építész alatt azt értem itt aki felépítette a házat. (ő tervezte és az emberi építették fel) 

A felállás az volt, hogy kértem én, aztán idővel az építész is írt neki, hátha akkor végre küldi.  

Ezzel csak azt akarom szemléltetni, hogy nem egyszer volt az már 2023-2024-ben is, hogy többször kellett kérni tőle, hogy csinálja meg azt amire szerződött. 

De persze egy szálloda bevállalása, aztán egy másik ház elvállalása majd a külföldi munka, meg egyéb marketing kötelezettségei (Duna Pláza, Rádió 1, már ha azok igazak és nem csak kint felejtette az fb-jén) , meg még amikről nem tudok nem sok időt hagytak neki arra, hogy rendesen tudjon haladni az én projektemmel is. 

 

screenshot_2025-12-08_101509.png

screenshot_2025-12-08_101633.png

screenshot_2025-12-08_101653.png

screenshot_2025-12-08_101709.png

screenshot_2025-12-08_101805.png

screenshot_2025-12-08_101844.png

screenshot_2025-12-08_101935.png

screenshot_2025-12-08_102007.png

Belsőépítész ajánlata, elkészült/nem készült el, önhibámon kívüli költségek

A belsőépítész ajánlata:

Kék színnel az ajánlat szövege.  

Fekete színnel, hogy szerintem mi készült el és mi nem, s további megjegyzések:

TERVEZÉS


  1. Alaprajzi szintű tervezés földszint 117,83 m2 (wc, előtér, közlekedő, nappali, konyha, étkező, lépcsőtér) +
    emelet 113,53 m2 (lépcsőtér-galéria, fürdő1, gardróbszoba, szoba1, szoba2, fürdő2, szoba3) komplett,
    teljes tervezése 3d fotórealisztikus látványtervekkel
    + tárolók 35,81 m2 + garázs szint alaprajzi, falnézeti és bútorozási tervezése 193,2 m2
    + teraszok alaprajzi, falnézeti és bútorozási tervezése
    + külső területek igény szerinti tervezése, együttműködés kerttervezővel, építész tervezővel

 Nem készültek el: 

+ tárolók 35,81 m2 + garázs szint alaprajzi, falnézeti és bútorozási tervezése 193,2 m2
+ teraszok alaprajzi, falnézeti és bútorozási tervezése

 3d fotórealisztikus látványtervek nem készültek el:  

- az emeleten nem készült el : a két hálószoba, a gardrób, a középső helyiség ami most szintén gardrób (kb. beépített szekrények)

- az emeleti vendég/gyerekszobára nincs még koncepcióm így az nem gond, hogy nincs meg, de bármikor kérhetem, hiszen minden szoba benne van az árajánlatban

- a földszinten nem készült el : a háztartási helyiség (csak beépített szekrények) és a külső ajtóról megközelíthető tároló helyiség (szintén csak beépített szekrények, de ez sem lenne gond )  

Nincs alaprajz a tetőteraszra, kb. 10m x 2.5m-es csík. (Lásd 2. pont)

Nincs valós alaprajz a garázsra. (a lépcső nem jó helyen van és a fal is kijebb lett hozva a helyiségek előtt, így nyilván beépített szekrény terv sem készülhet ez alapján) 


  1. A szükséges gépészeti kiállások tervezése (víz, szellőzés, fűtés, stb.) – szükség esetén a gépészekkel

összedolgozva a gépészet helyének pontos meghatározása, vízkiállások, fűtőtestek stb.

A szellőzést és fűtést teljes egészében a gépészet csinálta. 

Ami elkészült:  

- a fürdőszobák wc, mosdó és zuhannyal kapcsolatos kiállások

- konyha és háztartási helyiség vizes kiállások   

A tetőteraszról és a garázsról nem készült vizes kiállásos dokumentáció, vagyis pdf. Így oda utólag lettek még behúzva vízcsövek amikor szóba került az építész és a vizesek részéről, hogy jó volna oda is  

+ a hagyományos (nemokos) wc-hez is (hogy ha később cserélve lenne okosra akkor legyen ott is bidé funkció)  

A garázsba ugye kerül mosdó és zuhanykiállás, ami nem lesz bekötve, csak hogy legyen ott is, hátha. Rajzot nem kaptam róla. Szóval valószínűleg ez csak mutatva lett a vizeseknek, hogy kb. ott legyen.  

 

  1. Villanyozási terv készítése – lámpák helyének megtervezése, rejtett világítás tervezése, a szükséges
    elektromos kiállások és kapcsolók helyének megtervezése, kapcsolók ajánlása, lámpatestek ajánlása -
    színes látványtervekkel, képekkel
    Konszignációs kiírás készítése a lámpatestekről, szerelvényekről

 

Készült ilyen, de aztán a lámpák többségét lecseréltem. 

Mivel jelenleg alig kapni cct vagy cct+rgb lámpát. 

De nem készült el az új lámpák mennyezeti poziciónálása, így a kartonozás előtt, közben én nyomtatgattam és mértem be rajtuk, hol legyenek a kiállások és ragasztottam ki a falra a kartonosoknak.  Pl. garázs földszint lépcsőház (nem fali hanem mennyezeti lámpa lett), a nappaliban az új központi lámpa 4 függesztéke (bár kértem emailben) , a háztartási helyiség és tároló új lámpái (nem a sínes lett)

Nem készül módosított terv a dugajakról sem. Van ahol lett dugalj , van ahol más a számuk. Szóban persze a villanyosokkal is egyeztettél és az alapján is dolgoztak. De mivel még nincs kész az elektromos rendszer , nem tudom pontosan hány 1-es 2-es dugaljt rendeljek. (Van ahol belül 2 (x3) vezeték van , de nem tudom, hogy az 2 dugaljt jelent vagy csak sorosan van kötve (be aztán ki) és1 dugaljt jelent. Miután a fürdőkben (földszinti, emeleti kis) pl. 2-es dugaljnak van lyuk fúrva, de az ábrán meg csak 1-es van) 

Az emeleti kis gardróbban a terveken nincs dugalj, Csak 4 db bútorvilágítás kiállás, valójában pedig csak 3 vezeték van ott az ajtók mellett. (De szerencsére olyan a vezeték ami bírja a 220-at, így valamelyikből akkor még lehet dugaj ) 

Külső világítás nincs rajta az elektromos terven, így alapban talán csak a 4db sarokoszlophoz lett vezeték húzva a földszinten, az emeleten sehova, a teraszokhoz sem, utólag lettek behúzva és vagy majd a zsalúzia vezetékéből tudnak már csak áramot kapni, mert már ki volt öntve az esztrih és a kartonozás is kész volt ott, amikor szóba került az építész részéről, hogy hát miért nincsenek behúzva.

A konyhaszigeti lámpa fordítva volt az ábrán, de még időben észrevettem, hogy kartonozás előtt javítva legyen. (Utólag nehéz lett volna mennyezeti hűtő fűtő panelek és a benne futó csövek miatt bármit is áthelyezni, a lámpa nem szimmetrikus, nem lehetett volna csak megfordítani)  


  1. Vizes helyiségek tervezése (fürdőszobák), csempekiosztás elkészítése, - burkolatterv - csempe ajánlása,
    szaniterek ajánlása -színes számítógépes, illetve rajzolt látványtervekkel
    Konszignációs kiírás készítése a burkolatokról, szaniterekről, kiegészítőkről

 

Ez elkészült. 

Elfogadott ajánlások : csaptelepek, mosdó, zuhany

- földszinti álló magas mosdótál 

- bézs wccsésze

- beépíthető wcpapír és kefe tartó

- ebből 1db nem lett beszerelve mivel már nem fért be,  valószínüleg miután zárt zuhanykabinról pengefalra váltás lett, nem készült új méretezés vagy valahol máshol csúszott el a számítás 

 - 2db rossz oldalon nyílt, amit pár nappal a befalazás előtt vettem észre és vittem fel a jókat miután szóltak, hogy 1-2 nap múlva tennék be őket , szerencsére volt raktáron, a nem állt le a burkolás emiatt vagy nem kellett nagyobb rést vágni, hogy később beférjen. Még nagyobb szerencse, hogy a rossz nem lett beépítve és beragasztva. 

Nincs fürdőszobabútor terv (csak látványterven) , nincs ajánlat.

Nincs mosdótál, (1 ajánlás volt az egyik fürdőbe de arra nemet mondtam.) (emailben küldtem amik tetszettek, de nem kaptam rá választ) 

- csak a földszinti wc-be lett tervezve duofresh 

nem emlékszem rá, hogy erről szó lett volna a szaniteres cuimpexes egyeztetéseken (bár a cuimpex szerint volt)  és amikor az emeleti fürdőbe kerestem okoswc-t pár hónapja akkor találtam rá 'újra' a duofresh-re, és találtam ki, hogy akkor mindegyik wc-be ilyen legyen. S meglepődve láttam a számlán, hogy az egyik ilyen. Ez csak egy + modul , ami kompatibilis a duofix tartállyal és áram kell neki, továbbá mozgásérzékelős nyomólapja van ami világít alul mint egy jelzőfény este és mobilappal lehet állítani a elszívás erősségét, ilyenkről biztos nem volt szó az egyeztetésen, mert ha lett volna akkor mind3 helyre ilyet kérek.) 

 

  1. Burkolatok ajánlása a lakás egészére vonatkozóan – konyha, nappali-étkező, hálószobák, - méretezett
    burkolati tervek készítése
    Konszignációs kiírás az összes burkolatra vonatkozóan

 

Ezek csak fürdőszobákra készültek el.  

S van pár látványterv a nappalira, konyhára, előszobára. Meg falnézet a konyhára. 

A kandallóra nincs, nem volt burkolat ajánlás. (így a kandallós aki felépítette a külső burkolatot nem vacakolt, a jobb és bal oldalt között akár 1cm-es eltérés is van, amit majd burkolás előtt kezelni kell, kitölteni stb.) 

Nincs konszignációs kiírás. 

1 fajta melegburkolat van az egész házra nézve. 

Az esztriheseknek kellett volna szólni, hogy a garázsban a zárt részén az esztrih lejebb kerüljön mert így az epoxi és parketta -ami ha az lesz ami a házban 14mm - találkozása szintén nem lesz síkban. Az epoxi nem lesz 14mm magas. 


  1. Falszínek, tapéták, fali dekoráció, falburkolatok tervezése, ajánlása
    Konszignációs kiírás az összes falburkolatra vonatkozóan

 

Ami elkészült : a két emeleti fürdőszoba mennyezeti dekorfestése 

Ferde falon van, valószínűleg merőleges vagy függőleges falon jobban tud érvényesülni a más szögben beeső fény miatt. 

2025.09.24 mintha mállana, a tetőablak szélen az élvédő szinte már itt ott kilátszik, jeleztem a festők felé , kép csatolva róla. 

Falszín mindenhol fehér lett, bár én jeleztem lehetne más is, akár panel is.  De nem kaptam választ rájuk és amikor már kezdtek nem akartam volna még ezzel is lassítani a haladást.

Ahol lehetett volna más: garázs földszint lépcsőház, emeleti körfolyosón lévő 3 fal, s a fehér mennyezet mindenhol 

Nem készült el:  

- a 3db fürdőszoba falpaneljei, bármi ajánlás, terv rá (csak látványtervem van,  meg amit kaptam nagy A3-as papíron, ott oldalt is látok képet róla)

- a földszinti teljes északi 10m fal, ami magában foglal 3db ajtót is 

- az ágy mögötti falpanel a hálóban 

- a teljes garázs falpanel körbe 

- a garázs helyiségek fala (itt a gépészeti helyiségnél 1 héten belül kellett döntenem magamtól , mert hozták a hőszivattyú beltéri egységeket a hmv-t, stb. , nem volt ajánlás, mentem bauhaus,stb. aztán már nem volt idő és csak simán kifestettem) 

- fali dekoráció 

- Konszignációs kiírás 

7.Kereskedelmi forgalomban kapható bútorok betervezése, ajánlása

Konszignációs kiírás

Nincs. 

 

  1. Egyedi bútorok tervezése, színes látványtervek készítése
    Méretezett, gyártási rajzok, falnézetek készítése

 

látványterv van (de csak nappali, konyha, előszoba), más nincs 

 


  1. Bútoranyagok ajánlása és bemutatása, textilek ajánlása és anyagok bemutatása
    Konszignációs kiírás

 

Nincs.  

 

  1. Függönyözési terv készítése – anyagok bemutatása
    Konszignációs kiírás

 

Nem lesz függöny


  1. Konyhatervezés – pontos, méretezett alaprajz, falrajz, gyártásra előkészített rajz, valamint színes
    látványterv készítése – anyagok és gépek ajánlásával
    Konszignációs kiírás a konyhagépekre vonatkozóan

 

- van látványtervem meg falnézetem lassan 1 éve

az összes háztartási gépet kiválasztottam már 

átküldtem őket 2025.07.31 (kb. 2 hónapja) , de ezek a hűtőt leszámítva szabvány méretűek (+2 cm kellett rátenni a pult mélységére a főzőlap miatt) tehát nyilván nem ez áll a teljes terv hiánya miatt 

Magmtól fedeztem fel, hogy létezik gőzsütő (mikró, sütő helyett) és melegen tartó fiók is, nem volt ajánlás berendezéseket illetően sem

- mosogatótálakat  küldtem ami tetszik, de semmi válasz rá 

- egyszer voltunk egy konyhastúdióban , még nagyon az elején és fél évvel ezelőtt tavasszal még azt az infót kaptam, hogy 2 konyhabútoros van képben 

 

  1. Beltéri ajtók ajánlása
    Konszignációs kiírással

Nem készült el. 

Úgy volt kellenek a használatbavételihez is, kértem többször, hogy haladjunk velük, küldtem anyagot hozzá, vasalat. Már úgy volt, hogy kamu ajtókat teszünk be, faroslemez, stb. Szerencsére nem kötöttek bele, hogy nincsen. 

Akár 12m-et is bukhattam volna, ha pl. emiatt elkaszálják. 

 

  1. Dekoráció tervezése, látványtervekkel
    Konszignációs kiírással

 

Gondolom ezek kisebb dolgok lehetnek amik díszítik a házat. 

Van pár látványterv amin lehetnek ilyenek. Nappali és előszoba.  

Konszignaciós nincs. 

 

  1. Helyszíni felmérés egy alkalommal, tervegyeztetés 5 alkalommal

 

A teljes helyszíni felmérés még most sem készült el. 

Nincs valós garázs alaprajz. 

S egy legutóbbi emailben (2025.09.18)  a háztartási helyiség volt az indok, hogy azt újra fel kell mérni. 

Az ott lévő hővisszanyerős szellőztető fizikailag április elején került beszerelésre, de a csonkjai felül már 1.5 év ott vannak és a gép mérete is adott.


  1. Alaprajzi módosítás szükség esetén 3 alkalommal, amely véglegesítése után készülnek a látványtervek.
    Látványtervi módosítás nem készül, de a lehetséges anyagváltoztatások a kiviteli tervekben módosításra kerülnek.

Az alaprajz sose módosult, a falak álltak, egyedül a garázsban hozattam előre a falat (2024.06) 

Kiviteli terv azt sem tudom milyen. 

Pár ábram van vizes, elektromos kiállások, mennyezet és dugalj. + Látványtervek. 

 

  1. Belsőépítészeti kiviteli terv készítése

 

Ezt nem tudom mi, de szerintem nincs, vagy csak a 3db fürdőre, s papír alapon amit a legelején a házhoz ki lett vive és megkaptam. A3-as lapon. 

Csatoltam róla ábrát.

BESZERZÉS

17. A kiválasztott lámpatestek megrendelése, megrendelések koordinálása, beszerzés, helyszínre szállítás,
szállítás koordinálása

Ez a solinfónál tett kör és ajánlat után felejtős lett, mert magam választottam ki inkább a lámpákat. Túl nagyok az igényeim, tudjon cct-t alapban. 

(Pár maradt közülük amit megtaláltam alibabán, aliexpresszen jó áron s így már megéri majd megrendelni őket szétszedni és átalakítani cct-vé ) 

 

  1. A kiválasztott burkolatok, szaniterek megrendelése, megrendelések koordinálása, szállítás koordinálása

 

A hideg meleg, burkolatok 2024.02-ben lettek megrendelve, majd 15 hónappal később kezdődött a hideg burkolás. A szállítási idő 4-5 hét volt a megrendelésre. A + tárolásra mert nem volt még esztrih 600ezer Ft-ot kellett kifizetnem. Idővel szóltak vigyem el mert nincs hely, onnantól a hidegburkolatot kint volt tárolva. Meghajlottak a nagy lapok, de szerencsére nem törtek el. (Le kellett volna szervezni, hogy amint kész az esztrih és lehet rá pakolni, be legyen minden hidegburkolat is téve a garázsba, fektetve. Pl. pont azokkal akik fél évvel később jöttek és bevitték és otthagyták kiegyenesedni fektetve, a festők/burkolókkal)  

A szállítás koordinálása egyszer történt meg , az elején amikor a wctartályok és alaptestek lettek beszerelve a falba. 

Ahol a burkolatokat rendeltük – Porcelanosa - ők összesen 1 telefonszámot adtak szállításra, de ő nem vállalta, így magamnak kellett keresnem szállítót, de mivel nem találtam és meguntam magam oldottam meg úgy, hogy béreltem emelőhátfalas teherautót kétszer is.  Aztán darus kocsit is kellett szereznem, akkor adtam fel hirdetést és írtam 10 emailt cégeknek. Összes 3 ajánlatot kaptam. 

Amikor az emelőhátfalast béreltem a burkolatok szállítása miatt akkor a cuimpextől is elhoztam 2 raklapnyi adagot, a kádakat, meg csaptelepeket. 

Ezek akkor nem lettek kibontva és ellenőrizve, úgyhogy csak utólag fél évvel később derült ki, hogy az egyik wc nyomólap nem a rendelt színű és hogy én rosszul módosítottam a színt a földszinti fürdő csaptelepeinél.  Ha akkor megnézzük őket akkor lehet visszacserélték volna más színre mert 15 napom talán lett volna rá , mint magánszemély. S akkor nem ragad rajtam 1.5m értékű gessi szaniter. (40% kezelési költségért vették volna vissza, ha az újakat ott rendelem, aminek az 1 évvel későbbi ára már nyilván magasabb ) Még szerencse, hogy nem hiányzott semmi , mert fél év után nehéz lett volna bármit érvényesíteni, hogy hát nincs meg. 

 

Az  alábbiakig még nem jutottunk el : 

 


  1. A kiválasztott fali dekoráció (tapéta, falburkolat, stb.) megrendelése, szállítás koordinálása
    20. A kiválasztott bútorok megrendelése, megvásárlása, helyszínre szállítás koordinálása
  2. Az egyedileg gyártatott bútorok megrendelése, megrendelés nyomonkövetése, szállítás koordinálása
  3. A kiválasztott függöny megrendelése, (anyag + munkadíj), a helyszínre szállítás koordinálása
  4. A konyha megrendelése, megrendelés nyomon követése, szállítás koordinálása, konyhagépek
    megrendelése, szállítás koordinálása
    24. Egyéb dekoráció megrendelése, megvásárlása, helyszínre szállítás koordinálása
    25. Kiválasztott beltéri ajtók megrendelési, szállítás koordinálása
    26. A megvásárolt bútorok összerakásának megszervezése, koordinálása a helyszínen
    27. Az egyedileg gyártatott bútorok beszerelésének megszervezése, koordinálása a helyszínen
    28. A függönyözési munkálatok, felszerelés megszervezése, koordinálása a helyszínen
    29. Egyeztetett anyagválasztás külső helyszínen 3 alkalommal, kivitelezés helyszínen 5 alkalommal

 

MŰVEZETÉS
30. A villanyozási munkálatok megszervezése, lámpatestek beszerelésének koordinálása

A villanyosokkal volt többször is egyeztetés. 

De nem került be az elektromos tervekre a  törölközőszárító radiátoroknak, a kültéri lámpáknak (nyilván mert nem is voltak a terven, ) tetőteraszra dugalj, az okoswc-hez és duofreshnek áram. 

A garázsban sem lett végül a mennyezetre a földszintről lyukak lefúrva a lámpáknak, mert nem volt mennyezeti lámpaterv csak ötletelés. 

De végülis majd drótos, feszített vagy sínes lámpák lesznek s így ez nem lesz a későbbiekben probléma, csak leszűkítette az opciókat.  

A fürdőkben csak 1 vezeték lett a csoportos lámpákhoz odahúzva 2-2-4 darab. A kartonozás előtti utolsó napban én húztam még be a többi 1-1-3 vezetéket,  mert kb. lehetetlenség lett volna utána ott további lyukakat fúrni (hogy ne sérüljön a párazárás) majd azon sorolva áthúzni vezetékeket.  


  1. A megvásárolt bútorok összerakásának megszervezése, koordinálása a helyszínen

 

Eddig nem jutottunk el még 


  1. A festés, tapétázás, falburkolatok munkálatainak megszervezése, koordinálása a helyszínen

 

Azok festettek akik hidegburkoltak, szóval ez nem igénylet semmilyen + szervezést, koordinálást, hiszen amúgy is minden fal fehér lett. (meg még a 2db dekor)

A festők idő előtti levonultak , erről nem egyeztettek csak emailben közölték. 

2x3 m2 helyet kellett volna kihagyniuk a mennyezeten az el nem készült kémény miatt, 5 héttel később visszajöttek és 7 nap alatt végeztek

  1. Az egyedileg gyártatott bútorok beszerelésének megszervezése, koordinálása a helyszínen

 

Eddig nem jutottunk el még 


34. A függönyözési munkálatok, felszerelés megszervezése, koordinálása a helyszínen

 

Ez nincs mert nincs függőny 


  1. Burkolási munkálatok megszervezése, irányítása a helyszínen (járólap, csempe, laminált és fapadló, falpanel)

A kartonosok idő előtt levonultak , mert az új lámpákhoz nem voltak meg a rajzok, hogy hova kell őket pozíciónálni. Én csináltam meg, nyomtattam ki őket. Bár kértem emailben az elkészítésüket. Így aztán a fürdők mennyezeti festése csúszott mivel nem készült el a kartonozás az igért időre és a festők nem tudtak akkor kezdeni amikorra megvolt igérve, hogy kész lesz.

De az építőipar már csak ilyen, ha tudom, hogy kezdek, kezdenem kell valahol akkor kijövök hamarabb és ellenőrzöm a terepet, hogy a munkavégzésem előfeltételi adottak e. Legalábbis én, a saját és az embereim jól felfogható érdekében, hogy ne legyen üresjárat, állásidő és kapkodás, hogy akkor mi mást csináljunk ezt csinálnám.

A burkolás pedig azért csúszott mert nem lettek olyan alapvető dolgok ellenőrizve (rákérdezve sem), hogy a ház már fel lett e fűtve, mert csak utána lehet burkolni. Ez aznap derült ki amikor első nap jöttek volna dolgozni. 

3 dolgot kellett 1-2 héten belül leszerveznem : jöjjenek ki a villanyosok és húzzanak vezeték a hőszivattyúhoz, eztán jöjjenek ki a hőszivattyúsok és üzemeljék be a rendszert, majd jöjjenek ki a vizesek és töltsék fel a primer kört (vagy az utolsó két pont lehet fordítva volt) 

Az emeleti kis fürdőben a falburkolat szemmagasságban lett összeillesztve ahelyett, hogy 50cm-el a talajtól lett volna. Erre nem kaptam választ még, hogy miért. 

Az egyik falon tévesen volt karton amire ráburkoltak ami így kilógott 1cm-el, de javítva lett, bár elsőre úgy gondolták, hogy maradhat az úgy. 

Az emeleti fürdők nem lettek megemelve, hogy szintben legyenek a találkozó meleg burkolattal. így ott majd legalább 5mm kell áthidalni. A háztartási helyiségnél és a földszinti fürdőnél vastagabb a burkolat így ott szerencsére nem lesz ilyen probléma. A burkolatváltó profilok funkciója nem a magasságbeli eltérés korrigálása,áthidalása hanem az eltérő anyagból készült burkolatok között hagyott rés áthidalása. 

Ha burkoló lennék és tudom, hogy 212m2 melegburkolat ott van a házban akkor lemérem és szintbe hozom. Ha a burkoló főnöke lettem volna akkor szólok a burkolónak, hogy így csinálja. Szerintem itt ők hibáztak, ilyen alap dolgokat nem kell a lakberendezőnek/belsőépítésznek az emberi szájába rágnia. Ez laikusként még én is tudom, hogy így kellett volna csinálni.

A 'főnök' szerint kellett volna lennie egy építésvezetőmnek és neki kellett volna ezt megmondania nekik, hogy ez így legyen, hogy ezt szintbe kell hozni ...    (a 4 helyiségből csak az egyikben van talajszintig érő ablak, de az is 3 méterre van az ajtótól, ennyi méteren kellett volna az 5-7mm-et eloszlati, s ha ez drága lett volna akkor kiszámlázni, mint pluszköltéség.)

A villanyosok mivel utólag kellett jó pár vezetéket behúzniuk, pl. mert nem volt rajta a terven  (butawc-hez áram, törölközőszárító radiátorhoz, stb.) , le kellett venniük több oldalfali kartont amit aztán hanyagul rögzítettek vissza. Ezekre persze nem lehetett burkolni és festeni sem. A festők/burkolók nem akartak ebbe belefolyni, arra vártak, hogy egy már másik házon dolgozó munkások visszajöjjenek, akik nem tehetnek arról, hogy a villanyosok vagy a későbbi nagy kartonozó cég emberei rosszul tettek fel egyes kartonokat. Nyilván egyikünktől sem lehetett elvárni, hogy 2-3 órás munkáért kb. ugyanennyit ideutazzanak, hogy aztán többé ne is jöjjenek mert ilyen piszlicsáré munkáért ide voltak rendelve amikor ezt bárki megcsinálhatta volna. (Én neki is kezdtem egyeszer megunva, hogy arra várnak, hogy majd jönnek javítani mások. 1 órán belül kész is lett mindkét karton. Az elején 2 hetük lett volna - amikor jöttek és mentek mert nem tudák elkezdeni -  hogy ott valamelyik fél napban az összeset megcsinálják és kifizettesék. Ez csak azért írtam ilyen hosszan, mert ennek a pontnak a címe tartalmazza a megszervezés szót, meg kellett volna szervezni, hogy ne másokra várjanak a rossz kartonokat illetően, hanem csinálják meg és számlázzák ki, ahogy én mondtam is nekik, de ők inkább nem folytak bele)

A beépített kád oldalába a kihúzható szekrényeket az utolsó előtti pillanatban terveztem be, miután a vizesek bepozicionálták a kádat és láttam, hogy mekkora hatalmas hely van mellette két oldalt és ezt nem lehet hagyni, hogy ezt itonggal rakják ki amikor amúgy sincs valami sok tárolási, pakolási hely abban a fürdőben. Pár óra alatt találtam megfelelőt a neten és zárás előtt 15 perccel vettem meg őket és vittem fel aznap vagy következő nap reggel a házhoz, hogy lehessen folytatni a kád beépítését.  (Ekkor te is próbáltál keresni, bekérni azt oké, de inkább azt kellett volna, hogy oda alapban ezek a plusz tárólóhelyek be lettek volna tervezve. )

Nem egységesen érnek véget a hidegburkolatok, valahol a két helyiséget elválasztó középvonalon, máshol meg belül ahol a fal van véget ér. (Bár lehet ez nem hiba, de nem kaptam erre sem választ a burkolóktól) 

A kavicságy és a beépített kád méretezése elcsúszott. Nem egyenlő szélességű perem lesz így 3 oldalt (elől, jobbra és balra) ahogy tervezve volt vagy szerettem volna, hogy egységesen nézzen ki. Ez elején el kellett volna dönteni és úgy megtervezni, megrajzolni, (de nem szerepel a terveken, így nehéz lett volna látni) hogy egyből a kád merőleges szélénél kezdődik a kavicságy vagy hagyni ott egy 30cm-es részt egy lábfejnek, mert most pár centi maradt volna csak ami nyilván hülyén néz ki, így tehát egyből kezdődik majd a kavicságy ami miatt a perem nem ugyanolyan szélességű lesz az oldalakon.   


  1. Az összes felmerülő kivitelezési munkálat megszervezése

Árajánlatot a szervezésedben egy adott részfeladatot tekintve  1-1.et kaptam. Eddig összesen 6-ot a 2 év és 3 hónap alatt. Ebből 3-at az utóbbi fél évben. 1. Szaniter/fürdőszobasza, 2. burkolatok, 3. lámpák (nem lett elfogadva) és a 4.burkolás/5.festés/6.parkettázás (ez utóbbi nem lett elfogadva).

A burkolásra az ajánlatot 2025.04.03-án 4 nappal azelőtt kaptam meg, hogy ténylegesen kezdték volna a munkát. S mivel 2 hónappal későbbre kész kellett lennie 2 fürdőszoba burkolásának a használatbavélteli engedélyhez, lehetőségem sem lett volna nem elfogadni, alkudozni kockáztatva ezzel, hogy nem lesz meg az engedély és bukok 12m Ft-ot.

Az alábbiak vannak hátra : (de biztos maradt még ki) 

 

Földszint: 

 

1, konyhabútor (megvan az összes berendezés pontos típusa) 

 2, konyhasziget 

 3, előszoba szekrény 

4, földszinti északi fal koncepció 10m ,+ itt az ajtók úgy hogy kb. egymásba olvad a fallal, az ajtón is ugyanaz a burkolat mint a falon
5, földszinti fürdőszobaszekrény és tükör 

6, háztartási helyiség beépített szekrények 

7, nappali kanapé, dohányzóasztal 

8, földszinti lépcső alatti rész burkolat és növények  

9, kandalló felső burkolat

10, étkező asztal 

Emelet: 

11, gardrób beépített szekrény , U alakban 

12, tolóajtó a gardrób előtt az emeleten 

13, emeleti nagy fürdőszoba szekrény, tükör 

14, emeleti nagy fürdő a wc melletti fal és a wc zuhany felett lévő keskeny rész burkolata

15, emeleti középső helyiség beépített szekrények 

16, emeleti kis fürdő a wc melletti fal burkolata

17,  emeleti kis fürdőszoba szekrény, tükör 

18, női hálószoba ágy, ágy melletti kis szekrény, fal melletti szekrény 

19, férfi háló ágy mögötti falpanel 

20, férfi hálószoba ágy, ágy melletti kis szekrény

  1. A lépcsőfordulóban az kb. 50cm magas fal burkolata 
  2. zuhanykabinok méretezése 3db 

a,  egy pengefal (sötét üveggel és akár gravirral)  

b, - egy U alak 

c, - egy ajtó-s rész (U alakot lezárva) 

Garázs 

21, garázs zárt lépcsőházi rész beépített szekrény és lépcső alatti rész 

22, garázs zárt lépcsőházi rész falburkolat 

23, garázs burkolat fal körbe , 56méter 

26, teraszok 

Az (önhibámon kívül) plusz költségek: 899.317 Ft 

1.

A burkolatok tárolása a túl korai megrendelés miatt:  

 600.000Ft (havi 160.000Ft  2024.04-2024.08+ között) 

"ajánlatban szereplő termékek szállítási ideje a megrendeléstől számítva kb. 4-5 hét. "  

burkolatok megrendelése: 2024.02.23 

hideg burkolatok felhasználása: 2025.05.07 (15 hónappal később) 

melegburkolatok tervezett felhasználása : 2025.11 

2.

- Téves rendelés :

- 37.593 Ft  2db rossz oldalon nyíló wcpapír és kefe tartó modul,  10% kezelési költségért vették vissza 

-  36.878 Ft   1db nem kompatibilis wc nyomólap, 10% kezelési költségért vették vissza

-  36.878 Ft   1db nem a rendelt színű wc nyomólap , 10% kezelési költségért vették vissza

3.

- Rossz méretezés:  

- 187.968 Ft a 3.  wcpapír és kefe tartó modul ami nem került beszerelésre, mert nem fér el a tervezett helyre 

Várom mielőbbi válaszod a folytatást illetően. 

 

A belsőépítészt érintő pontok 2.-15.

2. Kértem hogy haladjunk áprilisban is , de semmi új tervet nem kaptam 

 2025.04.26.-án , majd újra 2025.07.17

screenshot_2025-12-07_212732.png

De valódi anyagot, terveket utoljára 2024.11.04 kaptam (amikor ezt írtam 10 hónapja), a konyhasziget, konyha falnézetet.  

screenshot_2025-12-07_215915.png

De azt sem sikerült elsőre neki, mert 3.35 méter hosszú konyhaszigetet tervezett be. 
Felülnézetet nem sikerült csinálnia, így nem esett le neki, hogy túl hosszú lenne. 
Az új belsőépítész csinált, kb. 2.84 méter, lásd az alábbi képen.  

Gondold el, ha fél méterrel hosszabb akkor mennyi hely marad ott közlekedésre a tűzhely meg a konyhasziget között.  Felette a két oszlop között az a bútor 60cm-es. 

screenshot_2025-12-07_220323.png

 

Ez idő alatt a saját embereinek adott valamennyi útmutatást a fürdőszobák burkolásához és dekorfestéséhez és a kádak behelyezésére a vizeseknek április és május során.  Ennyi. De abban sem volt köszönet. Nem volt csempeterv, legalábbis én nem kaptam, de a burkoló sem. Lásd a kivitelező munkáját érintő pontokat.

Röviden : A dekorfestés köszönő viszonyban sincs azzal amit ígért, mutatott. A tetőablaknál már mállik, kilátszik az élvédő. Nem használtak talajkiegyenlítőt, nem emelték szintbe a hidedburkolatos helyiségeket a meleggel. 14mm parketta szemben az egyik fürdő 6mm-es burkolatával. Szemmagasságban összeillesztett lapok ahelyett, hogy lent lenne. 5cm-es csík hagyása és burkolása a padlón mert nem számoltak és nem jó helyen vágták a 120cm-es lapokat. A csempe függőleges mintája átmegy a beépített modulon mert 49,60cm-es osztásban tették fel és nem 60,49-ben a 60x150-es lapokat. 

2025-ben 7-szer volt kint az építkezésen, amiről én tudok : 

2025.02.03 Első felmérés az embereivel. 
2025.03.07 
2025.04.07  ekkor jöttek az emberi a burkolást kezdeni, ez a két áprilisi dátum a velük való közös egyeztetés volt 
2025.04.16 
2025.05.28 a vizesekkel való egyeztetés a háznál, a kádak bepoziciónálása (kellett hogy jöjjön, hogy az emberei tudjanak haladni miután helyre vannak téve a kádak az ő instrukciói alapján) 
2025.06.05 ekkor hozta a lányát is, szóval végülis csak útba estem neki amikor épp vitte vagy hozta a gyereket,  "Megnézném, hogy haladnak, esetleg a világítós kádat is átbeszélhetnénk." 
2025.06.13 pár nappal később fejezték be a burkolást,  az emeleti fürdőszobák mennyezeti dekor festésével nem voltam megelégedve ,nem olyan mint a küldött képeken, így ezt nyilván kezelnie kellett, meggyőzzön , hogy ez ilyen és így az emberei majd megkapják a teljes fizetést és ne akarjam lefestetni sima fehérre mégpedig úgy, hogy akkor azért nyilván már nem fizetek , az emberei persze már azonnal felajánlották, hogy átfestik és küldik is róla az anyag és munkadíj kalkulációt  (6. pont erről szól)  

Ja igen, ezt a két utolsó esetet meg nehogy már felszámolja nekem. De biztos volt még jó pár ilyen.   50ezerért ne ugrjon nekem fel megnézni hogy haladnak, majd jön akkor amikor szükség lesz rá és valódi munkát kell végezni. Meg, hogy be akarja védeni az embereit, a dekorfestés minőségét és meggyőzni engem, hogy jó ez így. Nem én kértem, hogy jöjjön. Nem szaladok fel sehová 50ezerért, az már kész volt, ezt bármikor máskor is meg lehetett volna beszélni, s bármikor javítani ha úgy döntök. Ahogy 2026-ban majd javítva is lesz. 
screenshot_2025-12-12_094800.png
3. Túl korai burkolat rendelés és a tárolás költsége 

 

-  burkolatok legalább 1 évvel hamarabbi megrendeltetése 

Rendelés:  2024.02.23 -"hogy akkor most rendeljem is e már?"  -"Igen kéne rendelni "

 

screenshot_2025-12-07_224816.png

A hideg burkolás kezdésének időpontja , amikor a kalodában észreveszik, hogy meghajlottak a nagy lapok (lásd kicsivel lejebb)  2025.05.07 (12.5 hónappal a rendelés után) 

A meleg burkolás várható kezdése : 2025.11 hó 

"A fenti ajánlatban szereplő termékek szállítási ideje a megrendeléstől számítva kb. 4-5 hét.   " 

screenshot_2025-12-05_185219.png

2 hónapon belül itt volt . 

Havi 160ezer Ft tárolási díjat kellett fizetnem, összesen kb. 600.000 Ft értékben, mert nem volt még a garázs kiöntve. A nagy lapos kaloda be sem fért volna.  

2024.08 szóltak,  4 hónappal azután, hogy ott tároltam, hogy vigyem már el mert nincs helyük és kell a hely. Ekkor már nem volt mit tenni. A hidegburkolatokat így kint tároltam napon esőben fagyban egy fólia alatt, a melegburkolatot meg mivel már volt esztrich a földszinten oda felszállítattam. 

Ezt is én szerveztem le, hogy a 6 tonnát elhozzam 10 raklapon/kalodán onnan.  Majd keressek embert aki a ház elől felhordja az földszintre a melegburkolatokat. 

Kétszer béreltem emelőhátfalas kocsit, és csináltam velük 3 majd 2 kört. 

Majd adtam fel hirdetést darus szállításra és küldtem 10 cégnek emailt, hogy kérjek árajánlatot.  Erre, amit csak daruval lehetett fel és leemelni.  

1db EU méretű raklap, ami álló kalodaként funkcionál, 1150kg

1db sátorkaloda ami 3,3x0,75x2,2m, 750kg

Ennek következményeként, hogy kint volt tárolva 7-8 hónapig, 2024.10- 2025.05 között a nagy méretű burkolatok a kalodában meghajlottak (ez persze lehet rögzítés hibája és az időjárásé is nagy meleg/hideg fagy) , de szerencsére nem törtek el amikor ki lettek véve és lefektetés után visszaegyenesedtek (ha eltörnek több milliós kár és lehet nem is lett volna ugyanabban a színbe már, vagy más sorozatból aminek más az árnyalata, közvetve hibás lett volna, mert túl hamar rendeltette és a tárolásról sem közölt semmit, hogy hogyan lehet nem lehet, ja és kértem kérdezzen rá van e belőle, rendelhető e onnan ahonnan vettük, de nem tette, végülis szerencsére nem kellett ) 

 

Ezt neki is kifejtettem szebben, mivel az ajánlatának az egyik pontja ez volt :

  1. A kiválasztott burkolatok, szaniterek megrendelése, megrendelések koordinálása, szállítás koordinálása

 

A hideg meleg, burkolatok 2024.02-ben lettek megrendelve, majd 15 hónappal később kezdődött a hideg burkolás. A szállítási idő 4-5 hét volt a megrendelésre. A + tárolásra mert nem volt még esztrih 600ezer Ft-ot kellett kifizetnem. Idővel szóltak vigyem el mert nincs hely, onnantól a hidegburkolatot kint volt tárolva. Meghajlottak a nagy lapok, de szerencsére nem törtek el. (Le kellett volna szervezni, hogy amint kész az esztrih és lehet rá pakolni, be legyen minden hidegburkolat is téve a garázsba, fektetve. Pl. pont azokkal akik fél évvel később jöttek és bevitték és otthagyták kiegyenesedni fektetve, a festők/burkolókkal)  

 A szállítás koordinálása egyszer történt meg , az elején amikor a wctartályok és alaptestek lettek beszerelve a falba. 

Ahol a burkolatokat rendeltük – Porcelanosa - ők összesen 1 telefonszámot adtak szállításra, de ő nem vállalta, így magamnak kellett keresnem szállítót, de mivel nem találtam és meguntam magam oldottam meg úgy, hogy béreltem emelőhátfalas teherautót kétszer is.  Aztán darus kocsit is kellett szereznem, akkor adtam fel hirdetést és írtam 10 emailt cégeknek. Összes 3 ajánlatot kaptam. 

Amikor az emelőhátfalast béreltem a burkolatok szállítása miatt akkor a cuimpextől is elhoztam 2 raklapnyi adagot, a kádakat, meg csaptelepeket. 

Ezek akkor nem lettek kibontva és ellenőrizve, úgyhogy csak utólag fél évvel később derült ki, hogy az egyik wc nyomólap nem a rendelt színű és hogy én rosszul módosítottam a színt a földszinti fürdő csaptelepeinél.  Ha akkor megnézzük őket akkor lehet visszacserélték volna más színre mert 15 napom talán lett volna rá , mint magánszemély. S akkor nem ragad rajtam 1.5m értékű gessi szaniter. (40% kezelési költségért vették volna vissza, ha az újakat ott rendelem, aminek az 1 évvel későbbi ára már nyilván magasabb ) Még szerencse, hogy nem hiányzott semmi , mert fél év után nehéz lett volna bármit érvényesíteni, hogy hát nincs meg. 

 

4. Nem ellenőrizte se a helyszínen , se tőlem megkérdezve, hogy áll az építkezés és túl hamar jöttek az emberi (+ 9. nem rajzolta meg és át a terveket az új lámpáknak megfelelően, nem mérte ki az új zuhanylefolyókát) 

 

-az embereinek akik a fürdőszobák festésével és burkolásával kezdtek megadott egy dátumot mikor jöjjenek, nem kérdezett kész van e a kartonozás, felvolt e már fűtve a rendszer,  így az emberei amikor kijöttek akkor szembesültek azzal, hogy nem tudnak dolgozni, át kell ütemezniük 

- valószínűleg az lett ígérve, hogy a kartonozás addigra kész lesz, de nem lett kész és erről neki meg kellett volna bizonyosodnia, hogy az hogy áll és úgy szervezni közben újra az embereit, meg az embereinek is ki kellett volna jönniük, mert utólag kezdtek el panaszkodni, hogy több helyen nem jó, nem egyenes a karton, nem tudnak haladni, de nem is hajlandóak javítani őket,  

- nézegetem az emaileket (04.07) és abban látom, hogy olyat írok, hogy a kartonosok azért is vonultak le, hagyták abba itt ott a munkát, mert nem tudták, hogy az ott lógó vezetékeket hol hozzák ki, 

- ki kellett volna mennie a kartonosokhoz és megtudni tőlük nekik mire van szükségük ahhoz, hogy haladni tudjanak (közben meg én nyomtattam lapokat több helyiséghez, hol kell kihozni vezetékeket, mert az ő ábráján korábbi lámpák szerepeltek , de már mások lettek és máshová kell őket rögzíteni, de lásd lejebb is)  

- hogy az emberi nem tudnak haladni, mivel nem igazán járt ki, hogy ellenőrizzen bármit is így az emberi szóltak ha jól emlékszem, hogy burkolni csak úgy lehet, hogy ha már fel lett fűtve egyszer a rendszer, de még se áram nem volt, se a primer kör feltöltve szóval azt gyorsan akkor meg kellett oldalni,  amit már hónapokkal előtte meglehetett volna ha szólt volna róla ő vagy a burkolók, hogy milyen feltételek esetén tudnak nekikezdeni a munkának 

3 különböző embert kellett leszerveznem 1-2 héten belülre: 

 - a villanyosokat, hogy a hőszivattyúhoz húzzanak megfelelő erősségű vezetéket, hogy be lehessen üzemelni  

- a hőszivattyúsokat, hogy üzemeljék be rendszert 

- a vizeseket, hogy töltsék fel a primer kört 

 

04.15 ezt írtam neki emailben 

"- a kartonosok egy idő után levonultak, mivel nem tudták melyik vezeték hova megy, de amúgy még jó hogy nem csinálták meg az ábrák/pdf-ek alapján, ami lehet meg sem volt nekik mert még én is most a távolságokat kérdezgetem tőled, akkor hogy várhatnánk el tőlük, hogy tudják melyik vezeték hol jön ki a kartonból ha csak lóg ott valahol (emeleti fürdőszobák, háztartási ajtó előtti spotok, stb. ) "  

screenshot_2025-12-07_230447.png

Kádak betétele sem volt egyszerű.  Erre sem gondolt (nem igazán járt ki ellenőrizni), meg az emberi sem szóltak időben csak 1 héttel előtte, hogy be kellene a kádakat rakni, hogy tudjanak haladni.  Aztán meglepődnek,  hogy nem tudnak csak úgy csettintésre jönni a vizesek. Írtam nekik akkor oldják meg kifizetem, de persze inkább megvárták a vizeseket. 1 hónappal előtte be lehetett volna tenni őket.   

 

5. Nem megfelelő termékek rendelése, s én fizetem a tévedésüket a cserék miatt 

-az ő által ajánlott fürdőszoba szalonba vásároltunk (budaörsi cuimpex) , ahol ő már régi ügyfél, ismeri őket 

- a beépíthető wcpapír és kefe tartókról nem tudta, hogy van bal és jobb oldalon nyíló változat is és így 3db jobb oldalon nyíló lett rendelve (aminek kisebb gondolom a sorozatszáma és előrébb van a listában) , ezt én vettem észre 1 héttel a fürdőszobák burkolása előtt, ha be lettek volna szerelve akkor nem lehetett volna őket kivenni többé csak ha egy nagyobb lyuk lett volna vágva a csempén utólag (utólag kellett a csempén vágni, a lyukat szélesíteni, hogy beférjenek, lásd. a kivitelezőt érintő pontokban, képekkel) , persze ha addig be nem ragasztják őket . A cégnek erre az volt a reakciója, hogy akkor még biztos nem volt meg, hogy hova kerülnek. De megvolt. Volt alaprajz és az összeset úgy akartam, hogy mivel jobb oldalt volt fal minden wc mellett abba a falba kerüljön, hogy kézre legyen. Tehát mindegyiknek bal oldalon kellett volna nyílnia, ehelyett mind jobb oldalon nyílt. De kettő nem fért be mert túl vékony volt ott a fal és azok átkerült hátra a falra és így lett jó nyílású az egyik, de az meg a penge/zuhanyfal miatt nem fért be. Szóval így utólag tudom már, hogy a 3.is az ő hibájuk volt és vissza kellett volna venniük.

Ezeket a rossz oldalon nyíló tartókat annak ellenére, hogy ő vagy a bolti értékesítő hibázott csak 10% (-37ezer Ft, 2db) kezelési költséggel cseréltek be (vagyis mint kiderült -10%ért vették vissza és eladtak volna +20%-al drágábban ugyanabból a másik oldalon nyílót - eltelt 1.5 év-  , de megvettem utólag külföldön és azt visszavive visszacseréltem és kb. 110ezer Ft-ot spóroltam, a levelezésben mindvégig benne volt a Brigi is, de nem csinált semmit, ha rajta múlt volna akkor bukom ezt a 110 ezret is.)  a cég amúgy azzal próbálkozott, hogy akkor még nem volt biztosan meg a részletes terv vagy módosult és azért lett így, ők nem hibáztak, ami baromság, mert akkor már állt a ház, megvolt az alaprajz

- a 3. jó oldalon nyíló viszont mivel nem jól lett kimérve, nem lett neki elég hely a wc és zuhanyfal között így végül nem került beszerelésre 

az abból adódhatott, hogy az első tervein még zárt zuhanykabinnal számolt , de aztán váltottunk arra, hogy csak egy pengefal lesz és nyitott lesz a zuhany,  de erről nem készült új terv, így viszont valahogy eltolódott a 'zuhanykabin' mert a falba már be voltak építve a csaptelepek és hogy tőle balra és jobbra is ugyanannyi hely legyen valószínűleg a pengefal is tolódott, valami ilyesmit tudok elképzelni vagy csak el lett mérve 

- miután pengefalra lett váltva, nem lett módosítva a vizes terv (vagy eleve rossz volt a terv) és a zuhanylefolyóka így már rossz helyen volt, ezt is én vettem észre mielőtt ott az emberi elkezdtek volna betonozni 1 évvel később és méregettem ki, hogy akkor mi a jó hely

- csak 2db ilyen tartót vettek vissza (kettőről állítottam csak, hogy rossz oldalon nyílik)  végülis nem is cserélték mert új számla meg minden, szóval a 3.-at is visszavehették volna (itt sem én hibáztam, hogy nem fért be mert nem lett jól kimérve vagy a zuhany jött arrébb) , de nem , ezt sem járta ki a Brigi, bár úgy volt, hogy akkor majd valamelyik új projektjében elhasználja majd , de ezután nyilván nem fogja, rám marad, adhatom el a neten 

- a kisfőnök (aki burkolt is) nekem írt sms-t, hogy a jó oldalon nyíló wckefetartókat ott vannak e már mert 1-2 nap múlva beépítenék és fel tudom e vinni? Szóval nem a főnöknek a Briginek aki elszúrta, hanem nekem aki nem tehet semmiről és legyek a futár .

-szintén ugyanez a cég, az egyik wc-be duofresh modul kerül, ehhez ezzel kompatibilis nyomólap kell, de a céggel közösen sikerült rendeltetni velem egy nem kompatibilis gessi nyomólapot , amit szintén csak 10% (-37ezer Ft)  kezelési költségért vettek vissza, pedig szintén nem én hibáztam , továbbá egy másikból rossz színt adtak , újabb -10% (37ezer Ft) 

- végül mind3 wc-ben duofresh modul lesz, eredetileg csak 1-ben lett volna. Hogy létezik ez a duofresh szagelszívó modul számomra csak pár hónapja derült ki, ha tudok róla akkor mind3 helyen alapban ilyen lett volna, erre az volt a válasz, hogy erről beszéltünk akkor amikor a szaniter egyeztetés volt és a többi helyre nem kértem, amit kötve hiszek, hiszen ez csak áram és egy más fajtamodul a geberit tartályon belül és bármely wc-hez jó, miért ne kértem volna? Főként úgy, hogy a szagelszívó telefonos appról vezérelhető, s mint geek ilyenre biztos nem mondok nemet. Vagy az volt, hogy erről ők sem tudtak és nem említették, de az még rosszabb, hogy olyan terméket ajánlanak amit nem is ismernek, a nem mondják el ezt az infót. 

- azt is én vettem észre, hogy a duofresh modulhoz mivel áram kell ezért - még szerencse , hogy ott az okoswc miatt volt áram - azt vissza kell vezetni, fúrni kell neki lyukat 

- meg attól még, hogy az egyik wc most nem okoswc lesz (az a wccsésze meg lett rendelve ebből pedig ő azt a következtetést vonta le, hogy oda nem kell áram)  , attól még később az is lehet okos, úgyhogy utólag kellett oda is huzatnom áramot amikor észrevettem, hogy nincs , meg beköttetnem a vízcsövet is ami a bidé funkcióhoz kell (ehhez le kellett bontani a már ott fent lévő kartont és kifizetni a pluszköltségeket) 

- én hoztam el a cuimpextől 2 raklapnyi terméket (2db kád, stb.) amikor a burkolatokat is a másik cégtől, az ajánlatának része volt 'ezek' helyszínre szállítása, szervezése.   Ha akkor legalább annyit megtesz, hogy kijön és ellenőrzi, hogy megvan a raklapon minden amit rendeltetett velem akkor nem ragad rajtam 1.5 millió értékben más színű szaniter, amit több mint 1 évvel később - amikor ki lettek bontva a kád beszerelésekor - már csak 40% kezelési költségért cseréltek volna. Az újabb 600ezer bukta lett volna. 

 

6. Kísérletezés olyanban amit még sose csinált , dekorfestés ferde falon (+ vizes helyiségben) amire a fény máshogy esik rá mint függőleges vagy vízszintes falra 

- A két fürdőszoba mennyezeti dekorfestéssel sem vagyok elégedett , már többen gondolták azt, hogy még nincs befejezve, az emberei és valószínűleg még ő sem csinált ilyen ferde falon dekorfestést és nálam gondolták akkor jó ötlet lesz kipróbálni , amit nyilván majd javítanom kell, újra kell nem dekorral festetnem ha még 2-3 ember rákérdez, hogy be van ez fejezve? 

Most már biztos kuka, az új belsőépítész szerint is gáz. 

-2025.09.24-én vettem észre, hogy ahol élvédőt tettek, ott mállik és kilátszik már az élvédő.

unnamed_2.jpg

Videók: 

 

Korábban úgy volt más fest és ő elküldött egy helyre ahol az alábbi képeket csináltam. Ezeket átküldtem neki is. Nem kaptam rá semmi reakciót.  Én ilyenre számítottam . S akkor utána kaptam azt ami a vidóen látható. 

 

1731422226176_copy_1228x1638.jpg

1731422226216_copy_1228x1638.jpg

1731422226277_copy_1638x1228.jpg

7. Nem mondta el a burkolónak, hol legyen a burkolatok illesztése a falon, padlón 

Mint a új belsőépítésztől kiderült, kellett volna lennie csempetervnek is. Nem tudom, hogy volt e, de én nem kaptam. 

Szóval tippem szerint nem volt ilyen terv, max. szóban nagyvonalakban elmondhatta a burkolónak, hogyan legyen. 

Az egyik fürdőszobában a csempék szemmagasságban lettek összeillesztve , pedig lehetett volna ez az összeillesztés a padlótól 60cm-re is. Erre se ők se a burkolók nem válaszoltak, meglátásom szerint a burkoló nem volt tájékoztatva, hogyan csinálja meg s úgy csinálta meg ahogy gondolta. 

img_20251205_195632.jpg

img_20251205_195643.jpg

img20250526174504.jpg

(Az a mosdótál nem végleges csak be kellett rakni ideiglenesen.)  

A középső képen látható, hogy a beépített modult (15.4cm) is sikerült a függőleges vonallal átvágni. 
Ezek 60cm széles lapok voltak és 109cm van ott. Betett egy teljes lapot, meg levágott a másikból 11cm-t ami így 49 cm lett. Ahelyett, hogy kiszámolta volna, hogy a függőleges vágás ne essen bele a modulba. Még én is ki tudom számolni. De számolni sem kell, Levág kb.5cm a jobb oldali lapból és a bal oldali lap függőleges csíkja nem vágja át a modult. Röhej.  

Az egyik fürdőnél 2 képpel feljebb is látszik, meg ezen is, hogy sikerült egy 4-5cm-es csíkot hagyni, hogy akkor azt is burkolni kelljen.  120x120 lapok voltak. 

 

screenshot_2025-12-05-20-43-27-03_99c04817c0de5652397fc8b56c3b3817.jpg

screenshot_2025-12-05-20-49-03-73_99c04817c0de5652397fc8b56c3b3817.jpg

Nem értek hozzá, de a kép alapján is egyértelmű, hogy a kád oldalán el lett vágva a lap és nincs meg 120cm, A középső az gondolom 120cm és az ajtónál lévő is. Itt azt kellett volna tenni, hogy a kádnál lévőt 4-5cm-el szélesebbre kellett volna vágni és akkor nem maradt volna 4-5cm az ajtó oldalán. 

Itt is biztos az történt, hogy a belsőépítész nem adott megfelelő terveket, nem volt csempeterv és a burkoló ment a saját feje után.

Ja közben látom, hogy valószínűleg a zuhanykabin miatt lett így. De ha tudja a lapok méretét az elején és készít csempetervet akkor 4-5cm-el arrébb is rakhatta volna a zuhanykabint s a hozzá tartozó kiállásokat. 

A fali csaptelep pont ott jön ki a falból ahol a burkolatban van egy függőleges csík. Így fentről nézve egy rés lett ott. Gyönyörű. Ahelyett hogy a burkolat valamelyik széléből levágatott volna pár cm-t . 

 img20260112140141.jpg

8. Nincsenek, nem lesznek szintben a helyiségek a hideg és meleg burkolatok találkozásánál (3 ember hibázott , ő , a burkoló és a kisfőnök)  

- A parketta és összes burkolat már a kezdésnél ott volt, csak egy 'mérőszalag' kellett volna és logikus értelmes gondolkodás. 

Nem lettek kiöntve az emeleti fürdőszobák talajkiegyenlítővel , hogy a szomszédos helyiség meleg burkolatával szintben legyenek. Jelenleg majd 5mm kell áthidalni, megoldani. Erre a válasz majd lesz burkolatváltó.... 

A földszinti fürdő és háztartási helyiségnél sem gondoltak erre , de ott a burkolat vastagabb és így talán nem lesz észrevehető , megoldható szintben. 

Erre a "burkolók" főnöke, hogy nekem kellett volna hoznom egy  építésvezetőt és neki kellett volna ezt megmondania. Tehát rám akarták verni, nem vállalták a felelősséget. 3 emberen ment át , a burkolón aki letette, a kisfőnökön aki hozta a burkolót és a lakberendező, de egyiknek sem volt annyi esze, hogy szintbe hozza, hozassa. 

Most az van, hogy az egyik fürdő hidegburkolata pont a tolóajtó alatt középen ér végét, tehát itt kell majd megoldani 5mm-es szintkülönbséget.  

 A kivitelezői pontoknál ez : 9,  Nem emelték szintbe a hidegburkolatokat a meleggel

9. Nem lett jól kimérve a kád és kavicságy 

 - az emeleti fekete kádnál is ügyeskedni. számolgatni kell, mert nem lett ott sem jól kimérve a kavicságy

ahogyan kellett volna : a körbeépített kádon felső részen a hátsó részt leszámítva (ahol a csaptelepek vannak)  egyenlő szélességű perem van , ezzel szemben legutóbb azt kellett számolgatni, hogy a kavicságy és a kád fala között ne legyen 1-5 cm burkolt rész, mert bénán nézhet ki.  Tehát ki kell hozni a kád falát egészen a kavicságyig, de így akkor felül nem lesz a 3 oldalon egyenlő szélességű perem. 

 

Nincs is terv róla. De az ügyvédi felszólítás válaszában azt állítja, hogy volt és elfogadtam. 

 

10.Nem volt még burkolaterv a kandallóra, így a kandallós csak felépítette amit kellett nem figyelve, hol mennyi cm 

- kandalló felső burkolata: mivel nem volt erre sem terv, ajánlás milyen burkolat lesz ott, így a kandallós csak simán megcsinálta azt a részt ami az ő feladata, viszont mivel nem lett neki megmondva, hogy mennyi helyet hagyjon a burkolatnak, elég trehány volt és bal és jobb oldalt között akár ujjnyi különbség is van, ami nyilván nem lett volna , ha megvan neki mondva, hogy erre ez a burkolat jön, itt ekkora és ekkora távolság lehet, maradhat. 

A kandallót én választottam (ő nem ajánlott típust) és mentem el érte bérelt kocsival.

A kandallót, hogy hogyan nézzen ki, alul nagy gerendafa én találtam ki.

Én kerestem kandallóst aki beszerelte és a kandallós ajánlotta a kéményest.

 

11. Nem rajzolta meg és át a terveket az új lámpáknak megfelelően, én rajzoltam és nyomtatgattam a kartonosoknak 

2025.04.07-én írtam neki ilyet: 

"Ki kell nyomtatom a kartonosoknak minden helyiséghez a távolságokat. Hétfőig" 

 

- fürdőszobában a  mennyezeten én jelölgettem, mértem be a lámpák pontos helyét  a kartonozás előtt. Sok helyen nem jött ki a matek. 

Pl. nem volt beleszámolva a sziklafal vastagsága, a nappali fő lámpájának a pontos helyét is én számoltam át miután meglett a lámpa pontos típusa, pedig legalább 2szer kértem tőle. A konyhasziget feletti lámpa fordítva volt a villanyos ábrán így ha nem veszem észre máshol lett volna neki kihozva az áramvezeték, az ellentétes oldalon, ami lehetetlenné tette volna, hogy az a lámpa kerüljön oda. 

12. Nem egyeznek az ábrákon és a valóságban a dugaljszámok

Az erről szóló emailemet már el sem küldtem neki, ekkor volt, hogy 40 napig semmire sem reagált, 6 + 4 újraküldött email a mai napig megválaszolatlan. 

Lehet a villanyosoknak aki csinálták új ábráik voltak de nekem azok akkor nincsenek meg.

Vagy lehet szóban mondta nekik de nem lettek már átvezetve a tervekre. 

Pl. van ahol az ábrán 1 van , valóságban pedig 2. vagy az ábrán nincs, de a valóságban van dugalj.  

Pár takaróblende nem lett felrakva, de fel akartunk rakni őket, ezért kértem tőle 2szer emailben legalább, hogy írja meg a dugalj és kapcsolók magasságát, de nem tette és doksi sincs róla, hogy ezek milyen magasan vannak. Végül mentem és lemértem magam.

 

13. Nem készített új tervet (már megint)

Még jó, hogy azt időben észrevette, de csak a helyszínen, mert új terv erről sem készült, miután kiválaszottam,  amit ő ajánlott, hogy a földszinten a mosdótál lefolyó kivezetése alul legyen a padlón és ne a falban. 

screenshot_2025-12-11_182526.png

A kavicságyról nincs is terv. Az építész szólt neki, mielőtt az esztrich-et öntötték, hogy jelölje be, küldje, mert meg kell csinálni a kizárást hozzá. Meg ugye amikor a zuhanykabinról lett váltva pengefalra, ott is elmászott a terv. Meg elsőre fali csaptelep volt tervezve a nagy fürdőszobába, de aztán rá kellett jönnie, hogy a mögötte lévő falban lévő tolóajtó miatt nem lehet ott ilyen. (Meg ugye lebegő alsó fürdőszobaszekrény sem, mert nem lehet a falat úgy ott megerősíteni. A másik fürdőbe is lebegőt tervezett, de ott sem erősítette meg a falakat, hogy olyan lehessen.) 

Nincs a házba tükör tervezve. A fürdőszobákban a mosdótál felett nyilván vannak. Látványterv ott vannak. De, hogy mekkora a méretük és, hogy akkor rendeljük meg őket ? Semmi. A fürdőknek az a része készen lett 2025.06 elején. 

Egy évvel előtte 2024.05.09-kor írtam neki ezt. 

"Ja meg közben eszembe jutott, hogy tükör is kell majd valahova az emeletre és foldszintre is. "

A dugaljakról sem lett új terv, meg az új lámpakiállásokról sem. Ajtókról sose volt. Meg a beépített szekrényekről sem, stb. 

 

 

14. Még pár ígéret 

Van 1.5m Ft értékben nem megfelelő színű mosdó és zuhany csaptelepem, 5db termék (amit lehet tévesen én módosítottam, rossz színt küldtem el emailben) ,.

Ezeket én hoztam el a cuimpextől, be lettek téve a garázsba, de nem ellenőrzte senki őket, hogy megvan e az összes darab. Több mint 1 évvel később lettek leszedve a raklapról amikor a kádak beszerelésere kerültek. Szerencsére nem hianyzott semmi, különben az nyilván bukta, mert ennyi idő után nem lehetett volna reklamálni. Ha érkezésekor ki lettek volna bontva akkor valószínűleg lett volna lehetőségem átcserélni őket a jó színre. 

Azt ígérte rákérdez másnál, akinek szintén dolgozik, hogy ott szükség lehet e valamelyikre.  3-szor kérdeztem rá, de sose válaszolt. 

Szóval tehetem majd fel a netre árulni (ezeket 40%-os kezelési költségért vették volna vissza, + 1.5 évvel későbbi áron adtak volna más színűt, úgyhogy megrendeltem ezt is inkább külföldről 930ezer Ft-ért, spórolva legalább 700ezret) 

Rajtam maradt az egyik wcpapír és kefe tartó modul is ami nem fért be végül. (lásd egy másik pontban) Érezte, hogy ebben neki van felelőssége, s ígérte, hogy a wc melletti falra akkor tervez nekem valami szép tartót. Sose tette meg.  

15. A padlóboxot én választottam ki, majd helyeztem át őket miután a villanyosok szerintem rossz helyre tették őket az útmutatása alapján 

Padlóboxot 3 helyen raktam át onnan ahol be volt jelölve az esztrich előtt (én választottam ki a típust,  ő nem ajánlott rá semmit ) 

- étkezőasztalnál, ha ott marad akkor pont a kihúzott szék lábánál lett volna 

-emeleti vendég szoba, túl bent volt a szoba közepén amikor kb. az ablak elé tervezett asztal alatt kellett volna lennie 

- a kanapénál, túl kint volt, beljebb raktam hogy a kanapé alá kerüljön inkább 

Ezek helyét mind én találtam ki, hogy szerintem hova lenne jó, majd a villanyosoknak gondolom ő mutatta meg hol legyenek, tervek nincsenek róla, hogy melyik faltól mennyi, hol 

Ezek "vészhelyzeti" áramforrások, ,tehát nem kell könnyen elérhető helyen lenniük, ezért is raktam át őket nehezebben elérhető helyre, hogy kevésbé látszódjanak. 

A belsőépítészt érintő pontok 1.

Kétszer 40 napos eltűnés, igérgetés, számom/emailem letiltása majd feloldása

 Belsőépítész: Kosztyu Brigitta

Utoljára 2024.11.04.-én kaptam tőle új tervet/anyagot : konyha, konyhasziget falnézet 

1. Az utolsó 2 ígérete ugyanarra, de persze nem küldött semmit 

2025.07.28 : '2 héten belül megkapod'
2025.09.12 : 'a hétvégén fixálom' 

2025.06.17-én volt az utolsó email amit magától küldött át (nem válaszként valamelyik emailemre) screenshot_2025-12-07_150415.png

 2025.07.25-én ért véget a türelmem. Ekkor küldtem neki az alábbi emailt. 

"Nem igazán értem, ha írok 10 emailt (többet újraküldve) és hívlak akkor miért nem kapok legalább annyi választ, egy sms-t,  hogy szabadságon vagyok, ekkortól leszek újra elérhető. 

Utoljára június 16.-án 40 napja kaptam választ, reakciót. 
9 hónapja küldted meg a konyha látványtervet.  3 hónapja kértem legutóbb a konyhát, legutóbb 42 napja  amikor találkoztunk valami olyasmit mondtál, hogy kettőben is gondolkozol .Ezek után direkt elkezdtem gyorsan keresni a beépített háztartási berendezéseket és a beépített szemeteseket, hogy nehogy arra kelljen várni, hogy az legyen az indok, hogy amíg az nincs addig nem lehet továbblépni.   De úgy tűnik, hogy akkor nem ez volt a gond. Mikor lesz konyhai kivitelező ajánlatom, de előtte még persze belső elrendezés tervem és maga a konyha? 
Dolgok amik már nagyod időszerűek: 
- konyha
- konyhasziget 
- előszoba szekrény 
- földszinti északi fal koncepció ,+ itt az ajtók  
- gardrób beépített szekrény 
- férfi háló falpanel 
- háztartási helyiség beépített szekrények 
- emeleti középső helyiség beépített szekrények 
- emeleti nagy fürdőszoba szekrény 
- emeleti kis fürdőszoba szekrény 
- garázs zárt rész beépített szekrény és lépcső alatti rész 
- emeleti fürdők a fal ahol nincs kész arra koncepció , 2db 
Ezekből mikor fogok bármit (terv, belsőterv, látványterv , kivitelezői ajánlat) is látni? "

2025.07.28-án jött a válasz: 

"Elnézésedet kérem a kellemetlenségért, van egy külföldi munkám, ami sokkal több időt, utazást, energiát igényel, mint amire számítottam, ezért az itthoni munkáimat nagyrészt kiadtam társtervezőknek, illetve asszisztenciának. Volt időközben egy nyári szabadságolásom is. Sajnos nem kapom az anyagokat úgy, ahogy vártam, de pénteken felfogadtam még valakit, hogy az anyagokat rakjuk össze.  Ha kaphatok még kis türelmet tőled, 2 héten belül megkapod a bútorterveket, bútor konszignációs kiírásokat anyagokkal, moodboard-al szükség szerint." 

 screenshot_2025-12-07_113905.png

2025.07.31-én átküldtem neki az összes konyhai berendezés típusát újra. (Korábban már több emailben átküldtem.) Nem atomfizika, szabványos készülékek.  + még küldtem az alábbi emailt. 

screenshot_2025-12-07_151414.png

Ekkor még tényleg azt hittem, hogy miután több mint 40 nap után előkerült - elnézést kérve és ígérgetve - akkor válaszolni fog ezekre a korábbi emaileimre is. 

2025.08.25 -én írtam neki újabb emailt: 

"2 hetet írtál, hogy kapok valamit, kb.4 hét telt el. " .... 

 
Ekkor jött az a rész amikor újabb kb. 40 napra eltűnt. 2025.07.28 - 2025.09.12 

Első eltűnés: 2025.06.19 - 2025.07.28

screenshot_2025-12-07_213151.png

Erre pár szóban kellett volna válaszolnia vagy egy nemmel. Sose válaszolt rá. Szóval az első eltűnést 2025.06.19-től számíthatjuk.

Az első eltűnése alatt ilyen emailt is küldtem. 6 hónappal a tervezett őszi költözés előtt is rá kellett szólom, hogy végre csináljon terveket, 6 hónap nem volt neki elég arra, hogy bármit küldjön "ajtók, konyha, beépített bútorok" témában.

screenshot_2025-12-11_160725.png

 

2025.09.04.-én küldött emailem 

screenshot_2025-12-07_173111.png

De mostmár úgy, hogy próbáltam telefonon, sms-ben is elérni, de nem tudtam. 

A saját számomról hívva állandóan foglalat jelzett a telefonja.  Hívtam számkijelzés nélkül és más számról számkijelzéssel, azok kicsörögtek de nem vette fel őket. Egyértelmű a helyzet: le voltam tiltva. Emailnél szintén le voltam tiltva. 

Itt a hiváslistám: 

Utoljára 2025.05.28-án beszéltem vele telefonon. Azóta 10 'not connected' vagyis foglaltat jelzett. 
Ezen a napon volt a háznál fent a vizesekkel egy egyeztetés, ezzel kapcsolatban beszéltünk egymással. 
Látható, hogy túl sokat előtte sem beszéltünk telón.  (Előtte kb. 100 nappal volt az utolsó 20 másodperces hívás, email-ben kommunikáltam inkább, így elég sok email lett)

1000015855.jpg

1000015856.jpg

2025.09.09  Sms amit nyilván nem kapott meg mert le voltam tiltva : 
screenshot_2025-12-07-15-48-14-82_0ce57feeccaa51fb7deed04b4dbda235.jpg
2025.09.11-én  
Tudtam a férje nevét, mivel egyszer találkoztam vele mert neki kellett a pénzt odaadnom. 
Mivel nem tudtam se emailben, se telefonon elérni a belsőépítészt így gondoltam bevonok egy 3. felet is és írtam a férjének facebook-on.  (Ha ö sem válaszolt volna akkor már csak azt tudtam volna csinálni, hogy felkeresem a lakcímén, amit csak azért tudok, mert egyszer oda rendeltem egy lámpát amikor külföldön voltam és megadta.  Szerződést írásban nem kötöttünk, csak ajánlatot küldött át, amit elfogadtam, de abban nem volt semmi személyes adat.) Ha nem lett volna meg a címe akkor nem is tudom mi lett volna a következő lépés. Ismeretlen tettes ellen feljelentést teszek, hogy megtudjam a címét, hogy kapcsolatba tudjak vele lépni, hogy ügyvédi felszólítást tudjak neki küldteni, hogy mivan?  
screenshot_2025-12-07_155718.png

2025.09.12-én pénteken végre írt egy emailt: ekkora nyilván feloldotta az email tiltást is

"Mondta a férjem, hogy érdeklődtél nála, köszönöm, most már jól vagyok (jobban), el is kezdtem dolgozni, küldöm a bútorterveket hamarosan, még a hétvégén fixálom."
Itt mintha mi sem történt volna , bár eltelt kb.26 nap azóta, hogy meg kellett volna kapnom (2025.08.14-ig) az igért anyagokat úgy tett mintha nem lett volna jól és majd most kezd el dolgozni. Bár korábban 2025.07.28.-án meg  azt írta, hogy az itthoni munkáit kiadta társtervezőknek, asszisztenciának, ami akkor nyilván nem volt igaz. Nyilván a férjnek küldött szép aggodó üzenetem után már lépnie, írnia kellett valamit vagy a férje győzhette meg, hogy olyan nincs, hogy szó nélkül le/kilép egy projektből és elérhetetlenné válik.  
2025.09.18.-áig csütörtök délutánig vártam. Ha valaki hétvégén fixál valamit akkor gondolhatnánk keddig, szerdáig azért csak átküldi amit igért, hát nem küldte. Ekkor írtam neki egy öntsünk tiszta vizet a pohárba emailt. 
screenshot_2025-12-07_162626.png
 screenshot_2025-12-07_163054.png
 
De itt van nem képként is ami nem készült el.
Ajánlatadás: 2023.06.27 
2 év és 2 hónap alatt nem készítette el a beépített szekrények külső/belső tervei. 
Az alábbiak vannak hátra : (de biztos maradt még ki) 
Földszint: 
1, konyhabútor 
(megvan az összes berendezés pontos típusa) 
2, konyhasziget 
3, előszoba szekrény 
4, földszinti északi fal koncepció 10m ,+ itt az ajtók úgy hogy kb. egymásba olvad a fallal, az ajtón is ugyanaz a burkolat mint a falon

5, földszinti fürdőszobaszekrény és tükör 
6, háztartási helyiség beépített szekrények 
7, nappali kanapé, dohányzóasztal 
8, földszinti lépcső alatti rész burkolat és növények  
9, kandalló felső burkolat
10, étkező asztal 
Emelet: 
11, gardrób beépített szekrény , U alakban 
12, tolóajtó a gardrób előtt az emeleten 
13, emeleti nagy fürdőszoba szekrény, tükör 
14, emeleti nagy fürdő a wc melletti fal és a wc zuhany felett lévő keskeny rész burkolata
15, emeleti középső helyiség beépített szekrények 
16, emeleti kis fürdő a wc melletti fal burkolata
17,  emeleti kis fürdőszoba szekrény, tükör 
18, női hálószoba ágy, ágy melletti kis szekrény, fal melletti szekrény 
19, férfi háló ágy mögötti falpanel 
20, férfi hálószoba ágy, ágy melletti kis szekrény
24. A lépcsőfordulóban az kb. 50cm magas fal burkolata 
25. zuhanykabinok méretezése 3db 
a,  egy pengefal (sötét üveggel és akár gravirral)  
b, - egy U alak 
c, - egy ajtó-s rész (U alakot lezárva) 
Garázs 
21, garázs zárt lépcsőházi rész beépített szekrény és lépcső alatti rész 
22, garázs zárt lépcsőházi rész falburkolat 
23, garázs burkolat fal körbe , 56méter 
Erre még aznap 2025.09.18.-án jött egy bullshit válasz 
screenshot_2025-12-07_164555.png
Gépészet alatt ő azt érti, hogy a háztartási helyiségbe bekerült a hővisszanyerős szellőztetőrendszer. Itt van két kép, az elsőn még nincs bent a másodikon már bent van. A berendezés típusa már az első nap megvolt és a felső 4db csonk is ott volt. Ki kellett valamit találnia, mivel nem voltak tervei hát gondolta bekamuzza ezt, hogy ezért nincsenek tervek. De ez csak a háztartási helyiség. Ott volt még a gardrób, az előszobaszekrény, konyha ezekhez sem kaptam anyagot, de erről hallgat, hogy azok miért nincsenek meg. 
2023-ban is ott voltak már a csonkok, az első kép 2024.06.11 , a második kép: 2025.04.12

screenshot_2025-12-07-17-00-12-45_99c04817c0de5652397fc8b56c3b3817.jpg

screenshot_2025-12-07-17-02-18-71_99c04817c0de5652397fc8b56c3b3817.jpg

A berendezés tehát bent volt 2025.04.12.én, de neki 2025.09.18 körül jutott eszébe, hogy fel kell mennie a házhoz felmérni. Miközben a két időpont között volt kint legalább 3-szor.  (Ja meg ugye kiadja az itthoni munkáit társtervetőknek, asszisztenciának, csak azt nem árulta el nekik, hol a ház, hogy tudjanak jönni felmérni helyett, haha )
 
Ja meg a festők az emberi kint voltak amikor jött egy másik belsőépítész, s persze leadták nekik a drótot. Ő meg ezekután eldöntötte magában, hogy vége a projektnek. Amit persze már hónapokkal korábban eldöntött, hogy ő már nekem nem csinál semmit. A részletek itt lentebb az újabb emailemben. 
2025.09.19

screenshot_2025-12-07_164419.png
2025.09.27
Utolsó probálkozásom, hogy vigye tovább a projektet. 
screenshot_2025-12-07_203852.png
Autómatikus válasz , hogy külföldön van és csak 5 nap múlva lesz az irodában, bármit is jelentsen az. 
screenshot_2025-12-07_204733.png
Még aznap írta az alábbi. Mostmár nincs elnézést kérés, hogy nem halad, nem csinál semmit. Átment támadásba, hogy ez neki már ráfizetéses. 
screenshot_2025-12-07_204809.png
Ez volt rá a reakcióm az ügyvéd felé, akinek már felvázoltam a helyzetet.
Mivan? 
"eddigi elszámolást pontosítom majd"
Még ő akarna pénzt? Amikor nála van a 75% és a fele sincs kész a vállalásának? Vagy valami rejtett költségről beszél ami nincs benne az ajánlatában? Jah, hogy a ki nem fizetett 25%-ban van olyan amit már részben megcsinált, pár helyszíni jelenlét a burkolásnál , dekor festésnél. S akkor azt fizessem ki talán és akkor meg közben ő csinálja a 75%-ból azt ami még nincs kész. Jah biztos. 
Üzemanyag? 20km-re lakik onnan , Biatorbágy, 15km autópálya ebből, +  amikor ketten találkoztunk ő választott mikor jönne, nyilván akkor amikor egyéb dolga is volt a városban és hazafelé vagy odafelé beugrott , kb. 2 tank benzinről/dieselről beszél, ami 100ezer Ft sincs 
Idén 10szer volt kint, utoljára június közepén 3.5 hónapja) 
Összesen 7szer voltunk együtt valahol (ajánlatban 5+3 szerepel addig nincs 50ezer Ft/alkalom) 
A háznál 25ször volt, de ebből 10+5 szintén benne van az ajánlatban, tehát, max. 10 eset lenne fizetős ami 500ezer, de már okozott 1m kárt nekem a hanyagsága 
De hol van a + idő, energia eredménye? Mert semmi ajánlatom, tervem nincs ami +időt, munkát igényelt vagy amit újra kellett tervezni csinálni. 
Mik azokat a + dolgok, változtatások ? 
Hát szeretném ha összeszedné. 
De átnéztem majd akkor az összes emailem. Megvolt. Az egyik hálóban el kellett forgatni az ágyat és a villanyokat, de nincs is belső terv semmire. +Két falat átraktunk. 
Semmilyen ellene zajló eseményről nem tudok.  Kinek a részéről volt ez?  Hogy mertem szólni, hogy a cuimpex le akar nyúlni vagy hogy az emberi nem emelték meg a hideg burkolatokat  és ekkor már azt is megírtam az első 40 napos eltűnés+ 10 után, hogy további önhibámon kívüli költséget nem állom, vagy hogy többször lett kérve, hogy jelölje be azokat a falakat amikre nem kerül karton? 
Nem értem miről beszél. 
A katolikus állapot pedig részben miatta volt, hogy nem csinált új mennyezeti kiállítás tervet és a kartonosok levonultak és csúszott minden, nekem kellett rajzolgatnom. 
Ez a sok... 
"A sok ... (három pont, azaz kivonásjel/ellipszis) használata általában azt jelenti, hogy az illető:
bizonytalan,
nem fejezi be a gondolatot,
sejtelmes vagy érzelmes hangulatot akar kifejezni,
esetleg kerülni akarja a túl direkt megfogalmazást."
Biztos vagyok benne, hogy max. pár pontot olvasott el csak vagy még annyit sem. Később elolvassa, ha ráér lehet majd berág aztán mégse folytatná. 
S akkor ő már 2 hete amikor leadták neki a drótot a festők, hogy volt kint más belsőépítész hétfőn ő ezt befejezettnek gondolta úgy, hogy megtartja a pénzt és kész. Miközben előtte pénteken ígérte, hogy fixálja és küldi. 
Az a baj nem hiszek neki, hogy betartja az új határidőket.
Nem bízok meg benne, hogy olyan embereket ajánlana akik nem áraznák túl a projektet és ezen visszakeresse a ráfordítást, hogy visszaosztanak neki belőle ( akik festettek burkolatak is 1.5-2szeres áron dolgozat, de már nem tehettem mit, közeledett a használatbavételi) , s ő akkor mondhatja ajánlott többet is de nekem egyik sem volt jó.
Ugyanez a termékeknél , bútoroknál, falpaneleknél stb. 
Sőt majd inkább azon lesz, hogy semmit se fogadjak el, s akkor ő megtette amit vállalt, s legalább több dolga nincs. 
Hogy kérjem tőle ezekutan, hogy itt van drive linken 15 mosogatótálca, szerinte melyik 3 a legjobb vagy mit ajánlana? Ha már 3 hónapja ott van nála ez az email, a azóta sincs konyhatervem amibe ezt bele kellene tennie. 
Nem vagyok elégedett. Nem erőltetném. 
Most már nem említette meg a külföldi munkát és hogy nincs ideje, nyilván mert látta, hogy nekem vannak felé és lehetnek pénzügyi követeléseim, a akkor úgydöntött a legjobb védekezés a támadás. 
Kössünk új szerződést! , a akkor még én fizessek?
Ha még elnézést kért volna ebben az emailjében és kifogásként felhozta volna a párhuzamosan vállát munkáit, egészségügyi okokat, hogy ez a késes oka de folytatná akkor még azt mondtam volna oké. 
De , hogy neki ezzel pluszmunkája volt? 
Elismerem küldtem sok emailt, de azok a jövőbeni tervezését segítették max. Az alapján semmilyen új terv, ajánlás nem készült.
Lámpából küldtem sokat, de azt a terve oldalára kellett odatennie és beszámozni az alaprajzon, abból készült több kép. De ez ne hívjuk már pluszmunkának, hogy módosít egy terven, ez a tervezési folyamat része. Szar és drága lámpákat ajánlott a solinfon keresztül és nekem kellett újakat keresnem. Amiket aztán nem méretezett be, a kartonosok levonultak aztán az emberi nem tudtak kezdeni aztán még neki állt feljebb. 
2025.09.29  Tudtam, hogy nem fog küldeni semmit, mert nincs kész semmi. 
screenshot_2025-12-07_204256.png
2025.09.30
screenshot_2025-12-07_204309.png
Nem válaszolt semmit. 

A kivitelezőt érintő további pontok 2.-15.

 

2, Felmérés után 3 hónappal, a tervezett kezdés után 1 hónappal vették észre, hogy a nagy hidegburkolat lapok meghajlottak (15. hónappal korábban rendeltette meg velem a belsőépítész őket)

2025.02.03 -án történt az első felmérés 

2025.04.07 -én kezték volna a munkát : lásd 3.-as pont 

2025.05.07 -én kezdték valójában a munkát , 10:07-kor jött a kép a meghajlott burkolatról
img_04961.jpg
Végül nem lett gond, lefektették őket, visszaálltak és nem tört el. 
Ha eltörik akkor újra kellett volna rendelni őket és nyilván olyan gyártású már nem lett volna, csak színárnyalatban valamennyire más. Lehet 1 törik el, de az egészet újra kellett volna rendelni. 
S mivan ha az utolsó nagy lap törik el miután a többi már fent/bent van?
Ez a meghajlástól függetlenül is megtörténhetett volna, de ha csak pár hónappal korábban lett volna megrendelve akkor akár még lehetett volna szerezni ugyanabból a gyártásból lapot, de 15 hónappal később valószínűleg már nem. 

A meghajlásnak két oka lehetett: 

- egyik, hogy a porcelanosaban leszedték az eredeti rögzítéseket a 2 nagy kalodáról és átették a kisebb tartalmát a nagyra majd az újra rögzítették , de nem megfelelően
(a nagy kalodának eredetileg csak az egyik oldalon voltak lapok)
Az építészem szerint rosszul rögzítették. Pl. közepén nem volt lefoglalva így ott ki tudta tolni magát a lap) 
- a másik, hogy nem szabadott volna ennyi ideig kint tárolni, bár ugye a porcelánosaban is kint tárolták fél évig nyáron őket (mondjuk árnyékban) aztán miután fogyott a hely átrakták a nagyra a kisebb kaloda tartalmát 
A meghajlás közvetett oka, hogy több mint 1 évvel korábban lettek megrendelve a hidegburkolatok, mint ahogyan szükség lett volna rájuk. (Az ajánlatban szerepelt, hogy 4-5 hét a szállítási idő.) 
screenshot_2025-12-05_185219.png 
Röviden:  (Legalább) kétszer voltak kint - többen is -, de egyik alkalommal sem vették észre a meghajlást. Hanyagul jártak el, s emiatt újabb napokat csúszott a kezdés, amíg a lapok fektetve vissza nem egyenesedtek. 
3, Előfeltételek nem ellenőrzése (kartonozás, zuhanylefolyókák, felfűtés)

Amikor április 7.-én jöttek akkor szembesültek az alábbiakkal:

Nem volt kész a mennyezeti kartonozás a fürdőkben.

Nem voltak a helyükön a zuhanylefolyókák.

Nem volt felfűtve a ház, hogy tudjanak padlót burkolni.

Nem volt minden oldalfali karton jól rögzítve.

S, hogy mi volt ezeknek az oka?

A kartonosok idő előtt levonultak , mert az új lámpákhoz nem voltak meg a mennyezeti kiállás tervek, hogy hova kell őket pozíciónálni. Én csináltam meg, nyomtattam ki őket több helyre is majd ragasztottam ki a falra. Emailben kértem az elkészítésüket a belsőépítésztől többször is, de nem kaptam meg. Paintben rajzolgattam, meg mértem a helyszínen, hogy melyik vezeték hol jöjjön ki.   

A kartonosoktól bár kértem, hogy a fürdők kartonozása legyen meg előbb, ezt sikerült figyelmen kívül hagyniuk.  S miután levonultak, nyilván átmentek máshová dolgozni, nem fognak csettintésre visszatérni, hogy márpedig ez legyen kész holnapra miután a nem megfelelő munkakörülmények (vezetékek hova) miatt távoztok. S nyilván az építészem sem kockáztatja a velük kialakult jó kapcsolatát azzal, hogy erősködik hogy márpedig de visszajönnek mielőbb. Szóval csak később jöttek vissza és az első időpontot amit ígértek azt ők sem tartották be.

A burkolás azért csúszott mert nem lettek olyan alapvető dolgok ellenőrizve (rákérdezve sem), hogy a ház már fel lett e fűtve, mert csak utána lehet burkolni. Ez is aznap derült ki amikor első nap jöttek volna dolgozni. 

3 dolgot kellett 1-2 héten belül leszerveznem : jöjjenek ki a villanyosok és húzzanak vezeték a hőszivattyúhoz, jöjjenek ki a vizesek és töltsék fel a primer kört , jöjjenek ki a hőszivattyúsok és üzemeljék be a rendszert.

A villanyosok mivel utólag kellett jó pár vezetéket behúzniuk, pl. mert nem volt rajta a belsőépítész tervein  (a butawc-hez áram amiből így később még lehet okoswc, törölközőszárító radiátorhoz áram, stb.) , le kellett venniük több oldalfali kartont amit aztán hanyagul rögzítettek vissza. Ezekre így nem lehetett burkolni és festeni sem.

A belsőépítész az ajánlatában vállalta: 35. Burkolási munkálatok megszervezése, irányítása a helyszínen (járólap, csempe, laminált és fapadló, falpanel) 

Nyilván nem veszek fel arra külön embert, hogy megmondja nekem, hogy ha ekkor jönnek a burkolók akkor nekik ezek az előfeltételek kellenek, hanem elvárom a burkolótól, főként, hogy ő nem egy személy hanem egy cég és van benne szervező ember - kisfőnök - , hogy ellenőrizze vagy legalább megírja nekem milyen előfeltételek szükségesek a munkavégzésükhöz. 

4, “Nem akarunk belefolyni” , inkább várunk máskora és őket hibáztatjuk amiért nem jöttek és így nem tudunk haladni

A festők/burkolók nem akartak ebbe belefolyni, arra vártak, hogy egy már másik házon dolgozó munkások visszajöjjenek, akik nem tehetnek arról, hogy a villanyosok vagy a későbbi nagy kartonozó cég emberei rosszul tettek fel egyes kartonokat. Nyilván egyikünktől sem lehetett elvárni, hogy 2-3 órás munkáért kb. ugyanennyit ideutazzanak, hogy aztán többé ne is jöjjenek mert ilyen piszlicsáré munkáért ide voltak rendelve amikor ezt bárki megcsinálhatta volna. (Én neki is kezdtem egyszer megunva, hogy arra várnak, hogy majd jönnek javítani mások. Fél órán belül ki is derült miért ferde a karton, azért mert vezetékek vannak ott amiket arrébb kellett rakni kicsivel.  Az elején 2 hetük lett volna - amikor jöttek és mentek mert nem tudták elkezdeni -  hogy ott valamelyik fél napban az összeset megcsinálják és kifizettessék. Ekkor haladni kellett a használatbavételi határideje miatt így mondtam nekik csinálják nyugodtan ők ha az gyorsabb kifizetem. Nem csinálták. 

Röviden: pár kartont kellett volna levenni, mögé nézni, megigazítani majd visszatenni, hogy neki tudjanak állni a glettelésnek. Majd ezeket a munkaórákat elszámoltatni velem. 

 

 5, Dekorfestés ferde falsíkon amin korábban még nem csináltak ilyet (aki meglátja: “erre még jön réteg, ez kész van? “)

Valószínűleg ferde falsíkon még sose csináltak ilyet, meg nem is láttak, de a belsőépítész nálam gondolta azt, hogy akkor kisérletezzük.  

Először amikor megláttam azt hittem, hogy ez még nincs kész erre majd úgyis jön még réteg. Hát nem jött.

A belsőépítész prospektusból mutogatta ezeket, így sajnos nem tudok csatolni képet amit átküldött volna, hogy milyen lesz. 

De miután elkészült a nagy mű rákerestem neten dekorfestésekre és át is küldtem nekik, hogy én ilyesmire számítottam. S hogy valljuk be ezek a képek és amit ők csináltak az köszönő viszonyban sincs egymással. 

 

1000014148.jpg

1000014149.jpg

1000014150.jpg

1000014151.jpg

img_20250609_203706.jpg

Mintha foltos lenne a fal, mintha nem lenne befejezve. 

De aztán persze jött a magyarázkodás, s egyből felajánlotta, hogy készít nekem egy új költségvetést anyag+ munkadíjjal.

screenshot_2025-12-05_201534.png

Az új belsőépítész is gáznak tartja, szóval megy a levesbe, le lesz majd festve simára. 

2025.09.24-én vettem észre, hogy ahol élvédőt tettek, ott mállik és kilátszik már az élvédő. 

unnamed_2.jpg

Két videó róla: 

https://drive.google.com/drive/folders/1sty3YtFYEMEcV0vCnIyAjXl_5JD-syZ8

De majd az egész felületről csinálok videót. A másik fürdő mennyezetéről is. Meg lehet kihívok egy szakembert, hogy írjon róla egy véleményt. (A duma az lesz ha még lesz, hogy "átvettem". ) 

Amikor ezt jeleztem akkor kértem azt is hogy küldjék át az összes használt anyag típusát. Persze nem tették meg. 

 

6, Falsíkból 1cm-re kilógó burkolás, "jó lesz az úgy" 

A belsőépítésznek kellett megjelölnie egy X-el (bár nyilván megtehette volna egy rajzon is és mondta volna nekem, hogy ezeken , ő ezért nem megy ki, többször lett kérve tőle csinálja meg, hogy a kartonosok ezzel is tudjanak haladni) a falakon, hogy melyikre nem kér kartont  (= melyiken lesz burkolat és melyik lesz csak festve) de úgy tűnik az egyik fürdőben az egyik falnál ez nem sikerült (vagy a kartonosok hibáztak, de egy X-et csak észrevesznek). Szóval erre a falra került karton aztán a burkoló simán ráburkolt és 1cm-el kiállt a burkolat, miközben a fürdőben az összes többi falat sikerül szintbe burkolni.

Képek:

img20250526174446.jpg

 

img20250526174506.jpg

 

Ezt ők simán így hagyták volna. Az ajtó úgyis rányílik majd eltakarja. Ott erősködtek, hogy de hát rajta volt a karton ők nem tudnak most már mit tenni, ők nem kérdeznek ők dolgoznak.  Az elején még úgy volt, hogy felárért javítják, de gondolom a belsőépítésznek is égett az arcáról a bőr, hogy ezt ők így bevállalták, így végül mégse kértek +pénzt azért, hogy rendesen megcsinálják. 
Hogy mennyire nem értett a kisfőnök a burkoláshoz (pedig burkolt ő is szerintem) azt jól mutatja az, hogy olyan marhaságot mondott, hogy majd megpróbálják a kartonról leszedni, mert még nem kötött meg a ragasztó. (Vagy csak engem akart nyugtatni) 
A román nemzetiségű burkolóval kint lévő nő - aki takarított főleg, meg segített itt ott - amikor rákérdeztem, hogy de ez már kész van 4 napja, nem kötött ez már meg? Mondta, hogy dehogynem.  

De, hogy a burkoló tényleg nem kérdez erre rá, hogy figyu már ennek biztosan ki kell így lógnia 1cm-re miközben az összes többi meg nem lóg ki?

De, hogy a burkolók főnöke amikor ezt észreveszi akkor tényleg nem mondja azonnal a burkolónak, hogy figyu már ez mi? Ez gáz. S hogy utána amikor látja nem hív fel engem, hogy rákérdezzen. A belsőépítészt nem tudom, hogy felhívta e, de ha igen akkor max. ő úgy tett mintha nem is tudna róla , mivel nekem ő sem szól. Én ott a helyszínen szembesültem ezzel amikor egyedül kint voltam az egyik hétvégén és szinte kiszúrta a szemem. 

 

7, Burkolat összeillesztése szemmagasságban vs. 60cm-el a padló felett 

Mint a későbbi belsőépítésztől kiderült, kellett volna lennie csempetervnek is. Nem tudom, hogy volt e, de én nem kaptam. 

Szóval tippem szerint nem volt ilyen terv, max. szóban nagyvonalakban elmondhatta a burkolónak, hogyan legyen. 

Az egyik fürdőszobában a csempék szemmagasságban lettek összeillesztve , pedig lehetett volna ez az összeillesztés a padlótól 50cm-re is. Erre se ők se a burkolók nem válaszoltak, meglátásom szerint a burkoló nem volt tájékoztatva, hogyan csinálja meg s úgy csinálta meg ahogy gondolta. 

img_20251205_195632.jpg

img_20251205_195643.jpg

img20250526174504.jpg

(Az a mosdótál nem végleges csak be kellett rakni ideiglenesen.)  

A középső képen látható, hogy a beépített modult (15.4cm) is sikerült a függőleges vonallal átvágni. 
Ezek 60cm széles lapok voltak és 109cm van ott. Betett egy teljes lapot, meg levágott a másikból 11cm-t ami így 49 cm lett. Ahelyett, hogy kiszámolta volna, hogy a függőleges vágás ne essen bele a modulba. Még én is ki tudom számolni. De számolni sem kell, Levág kb.5cm a jobb oldali lapból és a bal oldali lap függőleges csíkja nem vágja át a modult.

A csaptelep a falból pont ott jön ki ahol a burkolatban van egy függőleges csík. Így fentről nézve lett ott egy rés. Pár cm-el kellett volna csak a burkolatat arrébb tenni, valamelyik széléből annyit levágni.

 img20260112140141.jpg

A beépített modulok nem fértek be elsőre.

screenshot_20251212_150915.jpg

img20250527162507.jpgimg20250527162634.jpg

 8, Hidegburkolatok nem ugyanott érnek véget az ajtóknál: közepvonal vs. belül 

Az egyik magyarázat amit kaptam mástól, hogy az egyik ajtó befelé a másik kifelé nyílik. A tolóajtónál van középen ,de ott meg át kell hidalni kb. 5mm (lásd. következő pont) szóval nem biztos, hogy az jó, hogy így ott meg középig ér. (De hát lövése sem volt a burkolónak, hogy ott a meleg 14mm lesz, a lerakott hideg meg csak 6mm) 

 

 9,  Nem emelték szintbe a hidegburkolatokat a meleggel 

A parketta és összes burkolat már a kezdésnél ott volt, csak egy 'merőszalag' kellett volna és logikus értelmes gondolkodás. 

Nem lettek kiöntve az emeleti fürdőszobák talajkiegyenlítővel , hogy a szomszédos helyiség meleg burkolatával egy szintben legyenek. Jelenleg majd 5mm kell áthidalni, megoldani. Erre a válasz majd lesz burkolatváltó.... 

Erre a "burkolók" főnöke, hogy nekem kellett volna hoznom egy építésvezetőt és neki kellett volna ezt megmondania. Tehát rám akarták verni, nem vállalták a felelősséget. 3 emberen ment át , a burkolón aki letette, a kisfőnökön aki hozta a burkolót és a belsőépítészen, de egyiknek sem volt annyi esze, hogy szintbe hozza, hozassa. 

A belsőépítész az ajánlatában vállalta, 

  1. Burkolási munkálatok megszervezése, irányítása a helyszínen (járólap, csempe, laminált és fapadló, falpanel)

és a hidegburkolási szerződésben is benne van, hogy "Projektfelelős: Kosztyu Brigitta" 

(Mondjuk a építészem neve is ott van, de azt nem is értem milyen jogon vették bele, ő biztos nem járult hozzá, attól még, hogy ott volt több egyeztetésen az nem jelenti azt, hogy ő bármit is szervez bárkinek, ott volt, mert a szomszédom is egyben ,s megkértem legyen ott ha kérdés van, nem hagyományos ház ahogyan a képeken is látható)

Most az van, hogy az egyik fürdő hidegburkolata pont a tolóajtó alatt középen ér végét, tehát itt kell majd megoldani 5mm-es szintkülönbséget. 

Melegburkolat magassága: 14mm

Hideg burkolat magasságok:  6, 8.5 ,  (földszinten 11.5mm )

Kell alá ragasztó ami elvileg 3-5mm-t emel.  De a parketta alá is kell valamennyi. 

Az emeleti fürdők nem lettek megemelve, hogy szintben legyenek a találkozó meleg burkolattal, így ott majd legalább 5mm kell áthidalni. A háztartási helyiségnél és a földszinti fürdőnél vastagabb a burkolat így ott szerencsére nem lesz ilyen probléma. A burkolatváltó profilok funkciója nem a magasságbeli eltérés korrigálása, áthidalása hanem az eltérő anyagból készült burkolatok között hagyott rés áthidalása. De a belsőépítész a válaszában megpróbálta védeni a védhetetlent, hogy hát ez így is volt tervezve, nincs itt semmi látnivaló.

…

“A burkolatváltó profilok szépek, egy jól megválasztott, keskeny T profil éke lesz a burkolatoknak. A 3-4 mm szintkülönbség nagyon kicsi, teljesen áthidalható, észrevehetetlen lesz." 

Ha burkoló lennék és látom, hogy 212m2 melegburkolat 3-4 raklapon 150cm-es magasságban ott van a konyhában akkor lemérem a parketta magasságát és szintbe hozom. Ha a burkoló főnöke lettem volna akkor szólok a burkolónak, hogy így csinálja. Szerintem itt ők hibáztak, ilyen alap dolgokat nem kell a lakberendezőnek/belsőépítésznek az emberi szájába rágnia. Ezt laikusként még én is tudom, hogy így kellett volna csinálni.

A 4 helyiségből csak az egyikben van talajszintig érő ablak, de az is 3 méterre van az ajtótól, ennyi méteren kellett volna a kb. 5-7mm-et eloszlati, s ha ez drága lett volna akkor kiszámlázni, mint pluszköltéség.

Bónusz, hogy egyik fürdőnél 2 képpel feljebb is látszik, meg ezen is, hogy sikerült egy 4-5cm-es csíkot hagyni, hogy akkor azt is burkolni kelljen.  120x120 lapok voltak. 

 

screenshot_2025-12-05-20-43-27-03_99c04817c0de5652397fc8b56c3b3817.jpg

screenshot_2025-12-05-20-49-03-73_99c04817c0de5652397fc8b56c3b3817.jpg

Nem értek hozzá, de a kép alapján is egyértelmű, hogy a kád oldalán el lett vágva a lap és nincs meg 120cm, A középső az gondolom 120cm és az ajtónál lévő is. Itt azt kellett volna tenni, hogy a kádnál lévőt 4-5cm-el szélesebbre kellett volna vágni és akkor nem maradt volna 4-5cm az ajtó oldalán. 

Itt is biztos az történt, hogy a belsőépítész nem adott megfelelő terveket, nem volt csempeterv és a burkoló ment a saját feje után.

Ja közben látom, hogy valószínűleg a zuhanykabin miatt lett így. De ha tudja a lapok méretét az elején és készít csempetervet akkor 4-5cm-el arrébb is rakhatta volna a zuhanykabint s a hozzá tartozó kiállásokat. 

 10, Idő előtti - csütörtökön emailben közölt - hétfői levonulás  (indok: nincs kész a kémény, 2x3 m2, így ott nem tudnak haladni)

 

2025.08.07

"Hétfőn végezni fogunk amit lehetett és megtudtunk csinálni a megállapodásnak megfelelően. A hétfői beszélgetésre hivatkozva mivel a kémény kiépítése  előreláthatólag bizonytalan időkig csúszik szeretném rendezni a glettelés- festésre vonatkozó költség 80%-át hétfőn. " 

Tehát emailben egyoldalúan szerződést akar módosítani, a megkérdezésem nélkül ő már el is döntötte, hogy így lesz. Nyilván mentek át egy másik fontosabb helyre. Főként, hogy ekkor még azt hihették, hogy ők fognak parkettázni is utána, így meg akkor azt lehet tolni, nincs gond. 

"Köszönöm ebben a rugalmasságot!" 

 

2 részlet lett volna s most beiktat még egyet. A hét elején találkoztunk és akkor egy szóval sem említette, hogy a héten 'végeznek' (a 1/2-2/3 részével csak persze). Sőt amikor mondtam neki, hogy a kémény körüli részt csak hagyják ki (emailben már megírtam neki), és simán lehet csinálni a többit akkor eljátszotta a meglepettet, hogy ő ő hát akár tényleg oké. 

Ekkor már nem tudtam elérni a belsőépítészt, s mivel ő hozta őket abban sem voltam biztos, hogy visszafognak jönni, s nem csak arról szól az egész, hogy a leggányabb állványozós részt inkább már megse csinálják. 

2025.08.15-re ígérték, hogy végeznek de azt már tudtam, hogy nem fognak, mert 4.-én nem lett elkezdve az állványozós rész, ahogyan az tervezve volt. Arra az email alapján 10 nap volt szánva. Korábban elárulta, hogy 4 másik projekt megy vagy fog menni .  "Ha most 4 nappal azelőtt levonultok ami alapból be volt tervezve, mi a garancia, hogy a tervezett 10 napos hátralévő munka a kémény befejezése után be lesz fejezve mondjuk 1 hónapon belül, s nem 2-4 hónapot kell majd rá várnom, mert be lesztek táblázva. Nyilván biztosabb az ügy ha csak 6 nap maradna belőle hátra és nem 10, s most ebben a 4 tervezett napban még elkészülne minden amire van idő. Emeleti körfolyosó, két javított fal, lépcsőház mennyezet és/ vagy falak "  ... "S azt sem szeretném, hogy a legnehezebben glett festés munkára meg akkor kerítsek mást, aki meg majd úgy árazza be, hogy ez kis projekt nagy pénz (a korábbiak levonultak tehát akkor foghat jobban a ceruza)"  A munka hátralévő részének a feléhez nem is kellett állvány. Szóval azt a 4 napot még simán ledolgothatták volna. 

Azért is gondolhatták, hogy simán egyoldalúan levonulhatnak a tervezett befejezési idő előtt, mert úgy volt ők parkettáznak, de miután megláttam mennyiért akarnak azt nem kértem. De így, hogy más csinálja a parkettázást szükségem lett volna valami garanciára, hogy ha kész a kémény (amire hivatkozva levonultak) akkor vállalható időn belül visszajönnek és befejezik a munkát, mert az új parkettással meg egyeztetnem kell mikor tud kezdeni, de úgy nehéz ha nem tudom mikor jönnek vissza az állványozós glettelés/festésre. 

De persze levonultak és én meg fizettem. Szerencsémre visszajöttek pont 1 hónappal később és befejezték. 
Amikor végeztek nem hívtak ki hanem emailen küldtek pár képet, hogy végeztek és hogy akkor találkozzunk és fizessek.  

Ja és itt van az a kb. 2x3m2 rész (még fent van a karton) amire hivatkozva levonultak, hogy nem tudnak dolgozni. Azt is mondtam nekik, hogy tegyenek fel kisebb kartonokat és akkor már kb. csak 2x1m2 részt kellett volna kihagyniuk. A 30cm átmérőjű kéménynek ott ki kellett még mennie. 

Itt még fent van a karton, de ügyesen rádolgoztak, annak ellenére, hogy láthatták, hogy ott még ki kell vinni a kéményt tehát azt a kartont vissza kell szedni, szóval a karton mehetett a kukába és lehetett hozatni másikat, de ezt egy másik helyen is eljátszották, úgy hogy a karton felett volt egy megcsavarodott vezeték (malacfarok) és emiatt a mellette lévő kartonnal nem érintkezett jól. Ott leálltak, hogy ez így nem jó és arra vártak, hogy jöjjön az aki felelős érte (pl. villanyosok vagy akik kartonozak, de leginkább a szomszédos házon dolgozók közül valaki aki korábban az én házamon is dolgozott) aki benéz fölé, hogy mivan. 1-2 hét után meguntam, hogy nem haladnak ott és magam keztem átvágni azt a részt, de nem tudtam, s végül megszánt azt egyikük, átvágta, benézett fölé, kiszedte a malacfarkat és kész volt, lehetett haladni tovább vele. Persze új karton kellett oda is, mert ezt csak szétbarmolva lehet leszedni már.  

img_20251205_221320.jpg

 

 11, A garázsban tárolt szemét, sitt bűzlik, a ház körüli támfal, stb. = piszoár? , cigicsikkek 

A villanyosok is dohányoztak akik korábban dolgoztak már ott, de utánuk sose volt cigicikk, ők egy félbe vágott palackba dobálták. 
Úgyhogy joggal feltételezem, hogy ők szórták szét. Annak ellenére is, hogy volt, hogy a villanyosokkal párhuzamosan dolgoztak a házban. Ja és pont akkoriban lett oda termőföld hozva, vagy 13db csikket kellett összeszednem a teraszajtó előtt mert gusztustalanul nézett ki. 

screenshot_2025-12-05_223211.png

A sitt a garázsban van tárolva, mert jó nagy és elfér. Nem csak én éreztem, hanem más is, hogy bűzlik. Valaki rothadó valószínüleg az ebédre hozott de megmaradt kajamaradékot tett bele. Szerencsére egész sok volt már, így időszerű is volt elvitetni, így csak 1-2 hétig bűzlött. Aztán amikor egyoldalúan levonulatak aztán is éreztem valami bűzt amikor méregettem, járkáltam mindenhol a garázsban. Alig volt/maradt sitt úgyhogy nem volt nehéz megtalálnom. Szalámi volt a saját csomagolásában pár darab. Nem fogyott el s úgy gondolta az illető, hogy bár ők most elmennek ki tudja mennyi időre, meg hát alig van sitt de bűzölögjön, meg rohadjon ez itt. 

Arra is kértem őket, hogy a folyó ügyeket ne a ház körül intézzék. Kicsivel lentebb a másik épitkezésnél volt toi-toi, de azt nem szerették használni. Mondjuk megértem, mert elég meredek az út. Egy idő után beletták, vagy mert írtam is neki, hogy ez nem mehet így tovább és hozattak maguknak oda egy toi-toi-t (saját költségen). De ez több hét volt, addig úgy nézett ki a dolog, hogy amikor reggel megérkeztek kocsival akkor az egyikük azonnal ment is folyóügyeket intézni. Ahelyett, hogy lent megállt volna kocsival és használja a lenti toitoi-t. Amúgy a szerződésben benne volt, hogy kell wc-t biztosítanom, de nem mondták, hogy azt távol van, hozassak egyet. Olyan is volt, hogy épp kint mértem az erkélyen valamit és az egyikük épp hátulról jött vissza miután a támfalat levizelte a bejárati ajtó mellett nem messze. Szóval még annyi sem volt benne, hogy amíg itt a tulaj addig nem vizel a támfal tövébe. 

 

12, Egy fél-egy napos munkára 400ezres árajánlat adás ( munka: osb/karton vágás, rögzítés)

screenshot_2025-12-05_225202.png

 

Az első munka: az alábbi képen lévő mennyezetet kellett zárni. Oldalról kellettek 10cm magas kartonok, meg alulról rá nagyobb kartonok.  Meg pár szarufa és konzol. 

Az építészem emberi csinálták meg végül 200ezerért. (a másikat ingyen, bár az amúgy is az ő feladatuk volt az osb lapig) 

img_20251205_230537.jpg

img_20251205_230551.jpg

 

A másik rész annyi lett volna, hogy ebből az irányból feltenni az ottlévő már méretre vágott osb lapokat a nyílásra. Arra tenni kartont amit méretre kell vágni. Hátulról pedig méretre vágni az osb lapot is meg a kartont is. 

(Az ábrán csak az osb van fent, de akkor már karton is fent volt.)

img_20251205_230610.jpg

Ja itt volt hagyva egy jó karton a záráshoz, a falnak támasztva, ők meg úgy gondolták jó lesz arra pakolni a festékes cuccokat. Szépen nézett ki utána. 

Az egyik kádnál kitaláltam, hogy átvilágítható burkolat kerül majd a körbeépített oldalára, amit nem nekik kell megcsinálni, én viszem a kész 4cm-es modulokat és csak oda kell tenni az itong elé. Már írták is, hogy "új árképzéssel tudjuk vállalni" Mondom magamban mivan? Az itong falat 4cm-el beljebb kell felépíteni és csak a tetejét kell kiburkolni ami sokkal kevesebb munka nekik és új árat akar rá adni? Nyilván nem olcsóbbat. 

 

13, Árajánlatok szerződések, túlárazás , pl. állványállítás 2-szeres áron, nem létező állvány (csak 2 létra rá egy deszka) elszámolása ugyanennyiért  

Láttam kitől bérlik az állványt és kértem tőlük árajánlatot ugyanannyi napra ugyanakkora állványra: 

img_20251205_221333.jpg

 

screenshot_2025-12-05_215722.png

Max. 119ezer Ft-ot fizettek érte. 

Az árajánlatukban ezért elkértek 280ezer Ft-ot. Ami 2.35-szeres ár. Oké, értem én, hogy ez így szokott lenni, de 1.5-2 közötti arányt valósabbnak tartanék. 
A lépcsőre nem is építettek állványt, hanem két létra volt és közte egy deszka. Arra még többet számoltak fel. screenshot_2025-12-05_220052.png

Minden túl volt árazva. Nyilván visszaosztottak belőle a belsőépítésznek aki szerezte nekik a munkát. Ha egy szakemberrel átnézetném az ajánlatokat valószínüleg találna még pár kamu tételt.  

 További szerződések majd később. 

 

14, Árajánlat parkettázásra 212m2 : 4.2m ( kevesebb mint a feléért jön az aki a hasonló szomszéd házat csinálta )

Munakdíj : 3.2m 
Anyagdíj: 1m 
Nincs benne a szegőlécezés. 

Az csinálja majd aki kb. szomszédét is csinálta 1 éve egy hasonló házban, 5500Ft/m2 nettó. + a szegőlécezés (ami aluprofil lesz) + az anyagdíj. Az első földszinte kért most 600ezret, meg anyagra kifizettem 400-at eddig.
Bár lehet még ez is túl van árazva mert valami klikkes rendszerű a parkatta és 2-3 nap alatt végeztek a földszinttel. 

Szóval kb. fele annyiból meglesz. A többi munkafolyamatnál is lehet duplaárakkal számolni szerintem. Jól át lettem verve. De meg voltam szorulva, a használatbavételi engedélynek ugye meg kellett lennie időre, nem volt idő más kivitelezőt keresni.  Bár most 1 hónapja végül mégis be kellett fizetnem a vélt bukta 42%-át 5.1m-et  - a telekosztások után azokra a részekre mégis megkell fizetnem az illetéket meg késedelmi pótlékot) ,  meg voltak pluszkiadások (kamu út, korlátok, 1m sikerdíj annak aki intézte a papírmunkát) . Akkor még nem sejtettem, hogy  minden min. 2-szeresen van túlárazva. Most utánaszámolva valószínűleg jobban megérte volna áprilisban kirúgnom az egész bagázst, de akkor nem tudhattam a 42%-os mégis buktáról. 

 

15. Tisztességtelen szerződés: napi 1%-os kamat, ami eltúlzott így vitatható tehát mégsem ennyi  

 

screenshot_2025-12-05_234523.png

Ami éves 365%-os kamatnak felel meg. 
Kis burkolt fenyegetőzés, hogy ne csússzak ki a 8 napos fizetési határidőből.  Ezután olvastam el jobban a szerződést.  

screenshot_2025-12-05_235344.png

Itt már nem először fordult el, hogy ők azt hiszik én állandóan az országban vagyok és csak arra várok, hogy fizethessek nekik, s ugrok egyből amikor emailben azt írják, hogy a mai nappal bezárólag, ezen a héten legkésőbb fizessek és hol és mikor akarom ezt megtenni. Ez volt akkor is amikor egyoldalúan levonultak és máris ott (itthon Mo.-n) kellett volna teremnem pár napon belül, hogy kifizessem nekik az új bevezetett köztes részletet.  

 

A 'kivitelező' munkáját érintő tervezett pontok és az 1. pont

amiket képekkel, számokkal jobban is kibontok majd ha időm engedi, az első pontot már most

 

1, Árajánlatadás 4 nappal kezdés előtt (felmérés 2 hónappal korábban)

2, Felmérés után 3 hónappal, a tervezett kezdés után 1 hónappal vették észre, hogy a nagy hidegburkolat lapok meghajlottak (15. hónappal korábban rendeltette meg velem a belsőépítész őket)

3, Előfeltételek nem ellenőrzése (kartonozás, zuhanylefolyókák, felfűtés)

4, “Nem akarunk belefolyni” , inkább várunk máskora és őket hibáztatjuk amiért nem jöttek és így nem tudunk haladni

5, Dekorfestés ferde falsíkon amin korábban még nem csináltak ilyet (aki meglátja: “erre még jön réteg, ez kész van? “)

6, Falsíkból 1cm-re kilógó burkolás, "jó lesz az úgy" 

7, Burkolat összeillesztése szemmagasságban vs. 60cm-el a padló felett

8, Hidegburkolatok nem ugyanott érnek véget az ajtóknál: közepvonal vs. belül 

9,  Nem emelték szintbe a hidegburkolatokat a meleggel 

10, Idő előtti - csütörtökön emailben közölt - hétfői levonulás  (indok: nincs kész a kémény, 2x3 m2, így ott nem tudnak haladni)

11, A garázsban tárolt szemét, sitt bűzlik, a ház körüli támfal, stb. = piszoár? , cigicsikkek 

12, Egy fél-egy napos munkára 400ezres árajánlat adás ( munka: osb/karton vágás, rögzítés)

13, Árajánlatok szerződések, túlárazás , pl. állványállítás 2-szeres áron, nem létező állvány (csak 2 létra rá egy deszka) elszámolása ugyanennyiért  

14, Árajánlat parkettázásra 212m2 : 4.1m ( kevesebb mint a feléért jön az aki a hasonló szomszéd házat csinálta )

15. Tisztességtelen szerződés: nap 1%-os kamat, ami eltúlzott így vitatható tehát mégsem ennyi  

 

A belsőépítész ajánlatában benne volt a szervezés, koordinálás is. Ezek közül több akár annak a következménye is lehet, hogy ő nem megfelelően végezte, irányította ellenőrizte az emberei munkáját. 

 

1, Ajánlatadás

A hidegburkolásra (3db fürdőszoba padló/fal , 2db tároló padló) és dekorfestésre az ajánlatot 2025.04.03-án 4 nappal azelőtt kaptam meg, hogy ténylegesen kezdték volna a munkát. A felmérést 2 hónappal korábban végezték el, február 3.-án. Az összes burkolat már ott volt. S mivel 2 hónappal későbbre kész kellett lennie 2 fürdőszoba burkolásának a használatbavételi engedélyhez, lehetőségem sem lett volna nem elfogadni, alkudozni kockáztatva ezzel, hogy nem lesz meg az engedély és így bukok 12m Ft-ot.

A korrekt az lett volna, ha a felmérés utáni 2 hétben megküldik az árajánlatot, hogy legyen időm akár másoktól is árajánlatot bekérnem. December végén majd újra küldve az emailt január 7. én kérdeztem a belsőépítészt, hogy tud e burkolót és mikor tud kezdeni. Erre nem is kaptam választ, csak január végén, hogy hétfőn megy fel a burkolóval felmérni. A hidegburkolásnak a fürdőkben már ekkor is neki lehett volna kezdeni. Max. rendesen, vastagon takarni kellett volna. (Utána még jöttek kartonok a mennyezetre, meg a festés) Aztán 03.25-kor kérdeztem rá újra, hogy akkor mikor tudnak kezdeni a emberei és akkor írta, hogy áprilisban. 

Persze felvetődhet a kérdés, hogy miért nem kerestem magam kivitelezőt, ha ilyen lassan és nehézkesen haladt a dolog. Gondoltam, hogy mivel a szervezés is benne volt a belsőépítész ajánlatában akkor nyilván első körben őt kérdezem meg, az ő ajánlásának adok esélyt, s nem azzal nyitok, hogy egyből mással dolgoztatok, nem az ő embereivel akik nyilván visszaosztanak neki is, mert akkor ki tudja a többi munkafolyamatra kit ajánl, ha egyáltalán ajánl vagy csak azt mondja mindenki foglalt sajnos akivel kapcsolatban áll. 

 

"Dekor elem készítés ( sziklafal ), dekorfestés, hideg burkolási munkák az árajánlatnak, kiviteli terveknek megfelelően: "

1. Részlet/ előleg számla 35 %: 3,677,800 Ft +Áfa

Anyagdíj: 2,881,400 Ft

2. Részlet/ végszámla 65 % : 6,830,200 Ft + Áfa

 A részletes ajánlat majd a 13.-as pontban. 

 Amikor ezt sokallottam,  ezt a választ kaptam a belsőépítésztől

- az óriáslapok burkolása nagyon drága, speckó szerszámokkal + gérbevágva, hogy ne legyen olyan sok szegélyezés…olyan 55-75 ezer /m2… ezen alkudoztam velük kicsit, így lett végül ennyi

süti beállítások módosítása